MENÜ
Egri Ward Maria Gimnázium Kollégiuma Eger
"Bárhol vagy, emlékezz arra, nem a hely, a gyakorlat tesz szentté!"(Ward Mária)

Dr. Lengyel Gyula atyával - ki iskolánkban hosszú éveken keresztül okította és nevelte az ifjúságot hit és erkölcs terén, valamint számos ünnepi alkalommal adta áldását és mondott buzdító szavakat - a napokban riportot készített a városi televízió. Íme az interjú, melyből megismerhetjük eddigi tartalmas, és kihívásokkal teli életútját:
https://www.youtube.com/watch?v=3sCXlEugakE

2014. 05.01.

Május havának kezdete valamennyi középiskolában búcsúzásra szólít diákot, pedagógust egyaránt. A mai délutánon a mi figyelmünk is arra a 8 ifjú hölgyre koncentrálódott, kik hosszú itt töltött évek után most indulásra készen állnak, középiskolai tanulmányaikat befejezték, s megérettek az önálló életre. A búcsúztatók, versek, énekek, és Gyula atya áldást kérő szavai együttesen járultak hozzá közös ceremóniánk bensőséges, meghitt hangulatához. Végzős diákjaink! Köszönjük Nektek a hálatelt gondolatokat, mi is sokat formálódtunk, épültünk, gazdagodtunk általatok! Végezetül mi mást is kívánhatnánk, mint azt, sáfárkodjatok jól az itt megszerzett örökséggel, s ne feledjétek soha kollégiumotok gondoskodó, védelmező szeretetét!

2014. április 29.

A Spartakiadon, mint a 2013/2014-es tanév záró sportrendezvényén, került kihirdetésre a kollégiumok közötti verseny első három helyezttje. Örömmel és büszkén vettük át a harmadikoknak járó elismerést Kiss Ferenctől, a Megyei Kollégiumi Szövetség elnökétől.

2014. április 28.

2014. április 28-án, hétfőn, részt vettünk az Egri Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola Kollégiuma által szervezett Spartakiad versenyen. Kis csapatunk több sportágban is kipróbálta magát, s remekül teljesített. Végül Streetball kategóriában a képzeletbeli dobogó második fokára állhatott fel. Lányok, köszönjük, élmény volt a nap Veletek!

2014. április 28.

A Spartakiad 2014. április 28-án, hétfőn kerül megrendezésre. Azokkal, akik már jelezték részvételi szándékukat a sportversenyen, hétfőn reggel 7.45-kor találkozunk a 210-es kollégiumi közösségi terem előtt. Ne feledjétek felvenni a konyháról az ebédet kiváltó hideg csomagokat! Esőmentes időjárást és eredményes helytállást!

2014. április 25.

2014. április 23-án, szerdán este vendégül láttuk az Érseki Szent József Kollégium játékos kedvű ifjait. A délután már a készülődés jegyében telt a wardosoknál. Bevásároltunk, termet rendeztünk, palacsintát sütöttünk, virágot szedtünk, oklevelet, emléklapot írtunk, hogy este 7 órára minden készen álljon a fogadásra. Nos, a srácok is "készültek" a nagy találkozásra: a húsvéti ünnepek közelsége végett, locsolkodással köszöntöttek bennünket:) Miután megalapozták a hangulatot, kezdetét vette a JÁTÉK. A következő 1,5 óra igazi vidámságban telt. A diákok hihetetlen kreatívnak bizonyultak, s bizony többször előfordult, hogy a rendelkezésre álló idő töredéke alatt sikerült kitalálniuk egy-egy feladványt. Hősies küzdelemben végül megszületett a végeredmény. A 2 fiú és 2 lány alkotta csapatok közül az első két helyezettet értékeltük. A győztesek egy közös mozilátogatást tervezhetnek maguknak, míg a másodikok egy - egy cukrászdai sütemény mellett ismerhetik meg közelebbről is egymást. A jutalmazottaknak ezúton is gratulálunk! Egyúttal szeretnék itt is köszönetet mondani lelkes szervezőimnek, a 10.- és 11. n-es lányaimnak, kik nélkül fele ilyen jól sem sikerülhetett volna ez az este! Lili, Zsófi, Rebeka (D), Kata, Klaudia, Dóri, Regina, Evelin, Rebeka(Cs) és persze Csenge, Réka, Ági és Fruzsi Isten áldjon benneteket jóságotokért!

2014. április 23.

Krisztus Feltámadt! Alleluja, alleluja!:)

2014. április 20.

Jáki Sándor Teodóz bencés szerzetes tanár, néprajztudós, a "csángók apostola" lelt rá és mentette meg a magyar kultúra számára az Aranymiatyánk moldvai csángó énekes változatát. 
Az Aranymiatyánk nem más, mint Jézus és édesanyja párbeszéde. Mária kérésére Fia részletesen elmondja mi minden fog történni vele a Nagyhét során majd Feltámadásától Nagyboldogasszony napjáig. 
A rendkívül szép dallamvilágú és mondanivalóval bíró 13 versszakos népi ének méltán került irodalmunk költői remekei közé.
Maga az ének Jáki Teodóz előadásában 3.30-tól hallgatható
https://www.youtube.com/watch?v=dxZbLtPYdfU

2014. április 18.

"Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy aki Benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen"/Jn. 3,16/ 
A Római Katolikus Egyház legnagyobb ünnepére, Húsvétra készülünk. Az Isten Fia, Jézus Krisztus Nagypénteken, életét áldozta az emberiség bűneiért, majd harmadnapra feltámadt, s kereszthalálával kiérdemelte számunkra az örök üdvösséget.

Válaszoljunk erre a hatalmas szeretetre, tisztítsuk meg lelkünket a bűnbánat szentsége által, hogy méltóképp ünnepelhessük a Feltámadás misztériumát!

Jézus szenvedésének, halálának és feltámadásának szent háromnapja:

- Nagycsütörtök: Jézus elfogyasztja az ünnepi vacsorát választott apostolaival, az ő utolsó vacsoráját, ahol megtörténik az Eucharisztia és a Papi rend szentségeinek megalapítása. Majd a Getsemáné-kertben búcsút vesz tanítványaitól, ahol virrasztással, imádsággal készül élete feláldozására.

A naphoz kapcsolódó liturgikus szokások:

- Elhallgatnak a templomok harangjai, azt tartják, a harangok Rómába mentek, ott gyászolják Krisztust
-Lábmosás. Általában magas rangú egyházi személyek mosták meg ilyenkor tizenkét szegény ember lábát jézusi mintára.

- Nagypéntek: Az egyházi év legcsendesebb napján, Krisztus kereszthalálára emlékezünk. A farizeusok vádja ellene istenkáromlás volt, tudniillik, Jézus Isten Fiának tartotta magát.
Ezért aztán megkötözték, megverték, leköpdösték, halálraítélték, megostorozták, megkínozták testileg lelkileg. Keresztfát tettek a vállára, keresztre feszítették s kegyetlenül nézték, hogy keserves kínok között, kínos vonaglásban utolsót lélegzik. Tanítványai, akik a jobbak közé tartoztak, cserbenhagyták, Júdás elárulta, Péter háromszor megtagadta. A tömeg, akiket gyógyított, akik csodálták tanításait, akiket kenyérrel megvendégelt most ellene fordul és halálát kívánja. Csupán édesanyja s néhány asszony s egyetlenegy tanítvány, János apostol, a szeretet apostola, marad mellette, de ők csak siratni tudják, megvédeni nem.

A naphoz kapcsolódó liturgikus szokások:

-A legmélyebb gyász, a fájdalom napja, ilyenkor még a harangok se szólalnak meg, és a Templomok díszítését is eltakarják.
-Ezen a napon az egyház nem mutat be szentmiseáldozatot, az úgynevezett csonka mise szertartásával fejezzük ki a Krisztus halála felett érzett gyászt.
-A templomokban általában délután három órakor keresztút-járást is tartanak.
-Az egyház nagypénteken szigorú böjt megtartását kéri a hívektől. A 18 és 60 év közötti hívek háromszor étkezhetnek és egyszer lakhatnak jól, valamint 14 éves kortól a húsételek fogyasztásától is tartózkodni kell.

- Nagyszombat: Nagyszombat a húsvéti örömünnep kezdete. Jézus péntek délutántól halva fekszik egy sírkamrában, ám vasárnap hajnalban üresen találják Krisztus nyughelyét. "Üres a sír, nincsen ott. FELTÁMADT KRISZTUS"

A naphoz kapcsolódó liturgikus szokások:

Este kezdődik az ünnep a tűzszenteléssel (ez a VIII. századból eredő pogány szertartás), ezt követi a keresztvíz-szentelés. A nagyszombati szertartás keretében jönnek vissza a harangok Rómából. 7 olvasmány van, majd a prédikáció után 12 egyetemes könyörgés. Ebben a világ embereiért és vezetőiért, valamint a papságért könyörögnek. Az áldoztatás után a pap - az asszisztencia vezetésével - elindul egy körmenetre. A visszaérkezés után áldást mond, és elbocsátja a híveket. A következő mise általában éjfélkor kezdődik, de egyes egyházközségekben hajnalkor. Ez már Jézus feltámadását jelzi, ez a vigilia-mise.

2014. április 18.

 

 - Örömmel tájékoztatjuk minden kedves olvasónkat, hogy a 2013/14-es tanévben az "Év Kollégiuma" címért folytatott versenyben az Egri Ward Mária Gimnázium Kollégiuma az előkelő 3. helyen végzett ( 14 egri kollégium mérettette meg magát). Kedves küzdő szellemű Lányok! Köszönjük Nektek, hogy tanulmányaitok mellett vállaltátok a sok esetben komoly felkészülést igénylő versenyeken való részvételt, dicsőséget és hírnevet szerezve ezzel kollégiumotoknak! Diáktársaitok és nevelőitek nevében is hálás szívvel gratulálok a szép eredményhez. Adja Isten, a jövő tanév is hasonló sikereket hozhasson számunkra!

2014. április 9.

 

- Donkó Rebeka (10.n) részt vett a Szilágyi Erzsébet Gimnázium Kollégiuma által szervezett József Attila versmondó versenyen. A Gárdonyi Géza Színház művészei alkotta zsűri előtt József Attila Nagyon fáj, valamint Reményik Sándor Eredj ha tudsz című költeményeit szavalta diákunk. Ugyan nem kerültünk az első három jutalmazott körébe, mégis nagyon büszkék lehetünk Rebekára, ki szép előadásával sok versenyzőtársat utasította maga mögé. Rebeka, helytállásodhoz ezúton is gratulálunk!

2014. április 7.

Egy kis vidámság a hétvégére, városimázs, fókuszban Gyöngyös és Eger:)
https://www.youtube.com/watch?v=k5Untt7ZDQ8
https://www.youtube.com/watch?v=oZOk7cVvunk

2014. március 28.

Invitáljuk az Érseki Szent József Kollégium játékos kedvű ifjait egy április végi activity estre. 
"Mi, wardos lányok, szeretnénk a húsvéti jókedvet, örömöt kicsit tovább ébren tartani, ezért rögvest a tavaszi szünet után - hogy jól induljon a kolis hét - játékra invitálunk Benneteket!
2014. április 23-án, szerdán, 19 órától Activity estet rendezünk kollégiumunkban, melyre szeretettel várunk játékos kedvű 9-13. évfolyamos fiúkat ( 8 főt), kik szebbnél- szebb játékostársakra, no és persze saját készítésű palacsintára, aprósüteményre is számíthatnak, ha megtisztelnek jelenlétükkel."
A plakát készítőjének, Hodos Klaudiának (10.n),ezúton is köszönjük szép munkáját!

2014. március 26.

Március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszonyt (Jézus fogantatását) ünnepli a Római Katolikus Egyház. E jeles alkalomból, akinek módjában áll reggel, vagy este vegyen részt szentmisén, és adjon hálát Mária igenéért, hogy szabad akaratból vállalta az Istenszülőséggel járó megannyi áldozatot.

Országszerte általános szokás szerint e napon kell a fákat oltani,hiszen Szűz Mária is ekkor fogadta méhébe Jézust.
A gazda ilyenkor kitárja az istálló ajtaját, mintegy meghívja a fecskéket, Isten madarait, hogy házában fészkeljenek, mert az öregek hite szerint, felérnek egy tűz ellen való biztosítással. Az érkező fecskék arra is intik a gazdát, hogy a tavaszi munkák ideje elérkezett.

2014. március 25.

Iván Antónia (12.n), Szalai Orsolya(12.n) és Morvai Vivien(12.n) képviselte kollégiumunkat az Eventus Szakközépiskola Kollégiuma által megrendezett Hasznosítsd újra versenyen. A szervezők kérése az volt, hogy a vállalkozó szellemű fiatalok már egyszer felhasznált tárgyaikból dísztárgyat alkossanak. Lányaink lámpabúrát készítettek színes PET palackokból. Ötletüket és kreativitásukat a zsűri is elismerte és dobogós harmadik helyezéssel illette. Lányok, szívből gratulálunk!

2014. március 20.

A mai délután részt vettünk a Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium Kollégiuma által szervezett Székelyföld népi kultúrája címet viselő vetélkedőn. Csapatunk tagjai: Hajdu Katalin (10.n), Gombás C. Zsófia (10.n) és Kovács Gabriella (11.n), a szakirodalmat a legapróbb részletekig számonkérő feladatokat is mély ismeretekkel felvértezve oldották meg. A nemes versengésben végül a 4. helyen végeztek diákjaink, amihez ezúton is gratulálunk! Lányok! Köszönjük Nektek a rengeteg áldozatot, fáradságot, s természetesen a szép eredményt!

2014. március 19.

Emlékeztető gyanánt: Kollégista Lányok! Ne feledjétek, közös nagyböjti szentmise-látogatásunkra most vasárnap kerül sor. A kollégiumból 18.15-kor indulunk, de lehet hozzánk csatlakozni, a Bazilikában is! Az esti szentmise 18.30-kor veszi kezdetét, kérnénk Benneteket pontosan érkezzetek!

2014. március 15.

Örömmel értesítünk minden kedves kollégiumunk iránt érdeklődőt, hogy javarészt lányaink alkotta kosárcsapat, második helyezést ért el a Dobó István Gimnáziumban megrendezésre kerülő kosármeccsen. Edzőjüknek, Pista bácsinak, ezúton is köszönjük áldozatos munkáját!Bogi, Flóra, Lili, Ági, Berta, Patrícia szívből gratulálunk az ezüstérmetekhez, s további szép sikereket kívánunk Nektek!

2014. március 14.

2014. március 5-én, részt vettünk az Érseki Szent József Kollégium által szervezett Ki tud többet Egerről címet viselő vetélkedőn. Csapatunk tagjai: Dani Borbála (9), Cornacchia Eszter (9), Németh Mercédesz ( 9). Ugyan nem értünk el dobogós helyezést, de "küzdöttünk erőnk szerint a legnemesbekért". Lányok köszönjük a felkészülésbe fektetett sok-sok energiát, és becsületes helytállást!

2014. március 6.

A mai nappal kezdetét veszi a Húsvét ünnepét megelőző 40 napos böjti időszak. Hamvazószerdán és nagypénteken szigorú böjttel, továbbá a nagyböjti péntekeken hústilalommal fejezzük ki hálánkat Krisztus értünk hozott áldozatáért. (A szigorú böjt: 18 és 60 év közöttiek a nap folyamán háromszor étkeznek, s csupán egy alkalommal laknak jól, természetesen hústól tartózkodnak.) A nagyböjt nagyszombat délig tart, de az egyház tanítása szerint pusztán a testi böjt nem elég, az önmegtartóztatást más tekintetben is gyakorolnunk kell. (pl.: kevesebb zene, internet, több csend, ima, bibliaolvasás) Lemondásainkkal, szeretetből vállalt apró áldozatainkkal, Krisztus iránti elköteleződésünk nyerhet megerősítést. 
Igyekezzünk hát minden tőlünk telhetőt megtenni, hogy Nagyszombaton méltó lélekkel ünnepelhessük Krisztus Urunk halálból való feltámadását, s egyúttal saját megváltottságunkat!

2014. március 5.

2014. február 28-án megrendezésre került a II. Egri Diákbál a Városi Diáktanács szervezésében. A színvonalas estet Eger város középiskolásainak szervezték, azzal a céllal, hogy minden diáknak legyen lehetősége részt venni bálon a farsangi időszakban, hisz nem minden középiskola vállalkozik hasonló típusú est lebonyolítására!
A rendezvényre wardos lányaink is szép számban ellátogattak. Két cél vezérelte őket: egyfelől, hogy láthassák a nyitótáncban részt vevő, VDT-ben tagságot betöltő diáktársukat, Petre Evelint (11.n), másfelől szerették volna, míg a nagyböjti időszak beköszöntése előtt, igazán jól érezni magukat. Nos, a helyszínt szemrevételezve, minden adott, hogy az odalátogatók feledhetetlen élményekkel gazdagodhassanak.
Diákjaink, természetesen megadták a bálnak kijáró tiszteletet, s csodaszép ruháikban méltán vonták magukra az erősebbik nem figyelmét. Lányok, gyönyörűek vagytok! Jó szórakozást Nektek!

2014. február 28.

A mai délután feledhetetlen élményekkel gazdagodtunk a Megyei Kollégiumi Kulturális Fesztiválon. Két dalos pacsirtánk nevezett be a kereskedelmi szakközépiskola kollégiuma által szervezett versenyre. Hodos Dóra (10.n) egy Csézy, míg Palik Emília (10.a) egy Audrey Hepburn dallal kívánta meghódítani a zsűrit. Saárossy Kinga elnökölte 4 fős bíráló csapat végül Emília mellett tette le voksát, s neki ítélte az ének kategória első helyezését. Emília, ezúton is szívből gratulálunk! Lányok, köszönjük Nektek a színvonalas produkciókat, mindkettőtökre nagyon büszkék vagyunk!

https://www.facebook.com/photo.php?v=637945709573932&set=vb.480789958622842&type=2&theater

https://www.facebook.com/photo.php?v=637963846238785&set=vb.480789958622842&type=2&theater

2014. február 25.

Február 25-én a kommunista diktatúra áldozataira emlékezünk ( tesszük mindezt egy 2000-ben elfogadott törvény alapján).

A második világháborút követően szovjet mintára és szovjet támogatással a kommunista párt egypárti diktatúrát épített ki, mely a boldog élet ígéretével próbálta megnyerni a tömegek támogatását. A hatalom megszerzésének és megtartásának egyik 
fontos eszköze volt a Magyarországon állomásozó szovjet Vörös Hadseregen kívül az ÁVO, majd az ÁVH által alkalmazott terror. Valójában senki sem érezhette magát biztonságban, hiszen a valós vagy vélt ellenséget a párt még saját soraiban is kereste. 
Sorra indultak a koholt vádakra épülő koncepciós perek a rendszer éppen aktuális ellenségeivel szemben. A meghurcoltak között találhatunk ismerősen csengő neveket is, mint Mindszenty József, Faludy György, Göncz Árpád, Rajk László, de felsorolhatatlan azoknak a neve akiket a rendszer valamilyen módon akár 10-20 évig üldözött. 

https://www.youtube.com/watch?v=s72U76X4OOk

2014. február 25.

Túl vagyunk az idei farsangi bálon. Az osztályok ezúttal is kitettek magukért, nem kis fejtörést okozva ezzel a zsűrinek. Végül a következő eredmény született: 1. helyezett: 10.n, 2. helyezett: 11.n, 3. helyezett: 10.a. A dobogósoknak szívből gratulálunk, de valamennyi résztvevő osztályt elismerés illeti a befektetett munkáért!Közkívánatra két díjazott produkció:

https://www.facebook.com/photo.php?v=635973466437823&set=vb.480789958622842&type=2&theater

https://www.facebook.com/photo.php?v=635984539770049&set=vb.480789958622842&type=2&theater

2014. február 20.

Simonyák Nóra tanárnő és kis csapata, a héten, farsangi fánkot készített. A lelkes lányok szinte egymás kezéből vették ki az alkotáshoz szükséges konyhai eszközöket. Reméljük, odahaza épp ilyen elszántsággal segítenek majd anyukájuknak is a fánk készítésében!

2014. február 19.

 

A mai napon történelmi vetélkedő megrendezésére került sor a Szent Lőrinc Kollégiumban. Az ifjúságnak ez alkalommal Bethlen Gábor erdélyi fejedelemmel kapcsolatos tudásáról kellett számot adnia. Csapatunk lelkes tagjai: Hajdu Katalin (10.n), Lenkó Lili (10.n) és Donkó Rebeka (10.n). A három leányzó hősiesen helyt állt és méltó módon képviselte kollégiumunk értékeit is. Lili, Kata, Rebeka köszönjük Nektek!

2014. február 19.

 

Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kovács Norbert, iskolánk hetedik osztályos tanulója február elsején hajnalban az Égbe költözött. Számára már nem létezik többé sem fájdalom, sem betegség, csak örök béke és boldogság... 

Norbi temetése 2014. február 8-án, 13 órakor gyászmisével kezdődik a tarnaleleszi templomban. 11.30-kor autóbusz indul iskolánk elől a helyszínre. Kérjük, hogy aki szívesen csatlakozna hozzánk, jelezze szándékát minél hamarabb az iskola titkárságán

2014. február 6.

A kicsik, Simonyák Nóra tanárnő vezetésével, banános joghurtos süteményt készítettek. Az őzgerinc formába töltött krém, a hűtőben megdermedt és pár óra elteltével fogyaszthatóvá vált. Finom mivoltát bizonyítja, hogy a "remekmű"percek alatt el is fogyott. Kollégiumunk vezetője elismerő szavakkal illette "cukrásztársait", hisz valamennyien aktívan segédkeztek az alkotás folyamatában. Reméljük, az egyszerű receptnek minél többen hírét viszik, hogy aztán odahaza el is készülhessen a sütés nélküli könnyű finomság.
Íme a recept!
http://www.sutigyar.hu/recept/joghurtos_szelet_3

2014. február 6.

2014. Január 31-én megrendezésre került a Ward Bál. A vidám est egy egyórás műsorral vette kezdetét, melynek magas színvonaláról szülő, diák és tanár együtt gondoskodott. Majd egy finom háromfogásos vacsorát fogyasztottunk el, s aztán a táncé lett a főszerep. A talpalávalót egy kilencedikes kollégistánk, Dóczi Beatrix(9) apukája szolgáltatta, kinek ezúton is köszönjük a remek slágereket! A „mulatságot” tombolahúzás is kísért, ahol igazán színvonalas - felajánlásból származó- ajándéktárgyak leltek boldog tulajdonosra. 
Összességében tehát, egy feledhetetlen esten vagyunk túl, ahonnan mindenki vidáman és megelégedettséggel térhetett haza. Ezúton is elismerés illeti hát két szervező pedagógustársamat, dr. Balás Istvánné Anikót, és dr. Somogyi Istvánné Ritát és természetesen köszönet mindenkinek, ki bármi módon hozzájárult a bál sikeréhez!

2014. február 1.

Ward Mária nap alkalmából (január 30), kollégistáink egy másik nagy rendalapító élettörténetét kísérték figyelemmel. Napfivér, holdnővér, Franco Zeffirelli rendezésében. (Assisi Szent Ferenc, a ferences rend alapítója)

2014. január 30.

A kicsik heti rendszerességgel vesznek részt kézműves szakkörön. Ezen alkalmakkal mindenféle praktikus, kézügyességet, kreativitást is igénylő feladat megoldására kerül sor. S aki újabb és újabb kihívásokról gondoskodik számukra: Molnár Judit, az 5-6. -os csoportok vezetője.

2014. január 30.

Jótékonysági Ward Bál

Kedves Szülők!

Szeretettel meghívjuk Önöket iskolánk Jótékonysági Báljára!

Időpont: 2014. január 31. (péntek); 18:00 óra

Helyszín: Hotel Korona (3300 Eger, Tündérpart utca 5.)

A Bálon a zenét Dóczi István szolgáltatja. 
Az est folyamán kétféle menüsort szolgálnak majd fel.

A belépőjegyek ára: 6000 Ft
Támogató jegy: 1000 Ft-tól 
Tombola jegy: 300 Ft/db áron kapható

Szívesen vesszük tombola felajánlásaikat!

2014. január 23.

A TV Eger, az ifjúság pályaválasztását elősegítvén, bemutatkozó videokat készít Eger városának középiskoláival. A mi iskolánk a héten került bemutatásra! Íme:

http://tveger.hu/lejatszo.php?eleres=media%2Fvideo%2F140121_Palyavalasztas_Wald_Maria.mp4

2014. január 21.

A 10.n-es és 10.a-s lányok csoportfoglalkozás keretei között a stressz kezelésének leghatásosabb módjairól folytattak tartalmas beszélgetést kollégiumi ápolónkkal, Kiss Péterné Zsóka nénivel. A diákság mindvégig nyitott volt, s érdeklődéssel, nagy figyelemmel hallgatta Zsóka néni jótanácsait. A következő alkalommal gyógyszerek illetve gyógynövények egészségünkre gyakorolt hatásairól gondolkodnak majd együtt lányok és szakember.

2014. január 16.

Január 12-én a doni katasztrófa hőseire emlékezünk.

1942-ben a 2. magyar hadsereget a keleti hadszíntérre küldték "a haza védelme érdekében", ahol 1943 januárjában - kegyetlen küzdelmek után - rendkívül súlyos vereséget szenvedett el az oroszoktól. A megfelelő fegyverzet és felszerelés nélkül kiküldött, lehetetlen feladattal megbízott honvédek ezrei szenvedtek és vesztek oda a - 40 fokos orosz télben. ( egész pontosan 120ezer fő esett el, 35ezer sebesült meg és 40ezer fő került fogságba.) Ám a drámák sora ezzel még nem ért véget. A hadsereg parancsnokát Jány Gusztávot a frissen megalakult népbíróság kérte számon 1947-ben. Az ítélet ellene, golyó általi halál, melynek kihirdetése után az egykori parancsnok önmagára kegyelmet nem kért (hisz azzal, saját bűnösségét ismerte volna el). Emberi méltósága, Istenbe vetett hite mindhalálig elkísérte. Mikor környezete aziránt érdeklődött, hogyan tud, ilyen erős maradni a megpróbáltatások során, Ő csak ennyit válaszolt: 
„Nem én vagyok erős, hanem aki mögöttem áll, Krisztus.” 
Jány vallásosságát mutatta, hogy mindennap olvasta a Bibliát és sokat imádkozott. A siralomházban Pál apostol leveléből olvastak fel neki: „Mert akinek élete Krisztus, annak a meghalás nyereség.” Az ítélet végrehajtása után a rákoskeresztúri új köztemetőben temették el. 25 esztendőn keresztül csupán egy jeltelen fakereszt alatt pihenhetett teste. 1972-ben a család titokban áthozatta a farkasréti temetőbe, ám nevét csak a rendszerváltás után, 1992-ben lehetett feltüntetni sírkövén.

Kedves, hazátokért életeteket áldozó magyar honvédek! Isten jutalmazzon titeket bőséggel hősies helytállásotokért!
Requiescat in pace!
https://www.youtube.com/watch?v=p2AdAO3qw0k

2014. január 12.

Ma este, Kakuk Ferenc atya jóvoltából, minden lakószoba és közösségi tér megszentelt hellyé vált. Isten bőséges áldását és kegyelmi ajándékait énekekkel, imákkal kértük közös hajlékunkra, mely reméljük fent kedvesnek találtatott és meghallgatást nyert!:) Ferenc atyának ezúton is köszönjük a szép szertartást, az énekkarosaknak pedig a zengő hangokat!

2014. január 6.

Kedves Lányok! A holnapi nappal kezdetét veszi a "második felvonás" Remélem teli vagytok lelkesedéssel, energiával, hogy tettekre válthassátok dédelgetett álmaitokat!

Ne feledjétek, hétfőn Vízkereszt ünnepe! ( ekkor emlékezünk meg a 3 napkeleti bölcs kis Jézusnál tett látogatásáról, valamint Jézus Jordánban történő megkeresztelkedéséről.)Az ünnephez fűződő hagyomány a házszentelés. Ha Isten is úgy akarja, még a héten sor kerül iskolánk és kollégiumunk szenteltvízzel való meghintésére is. Ismeretek felelevenítése végett: 
P: Békesség e háznak!
H: És minden lakójának!:)

2014. január 5.

Adjon Isten Boldog,békés, egészségben, szeretetben gazdag Új Esztendőt!

Kányádi Sándor
Csendes pohárköszöntő újév reggelén

Nem kívánok senkinek se
különösebben nagy dolgot.
Mindenki, amennyire tud,
legyen boldog.

Érje el, ki mit szeretne,
s ha elérte, többre vágyjon,
s megint többre. Tiszta szívből
ezt kívánom.

Szaporodjon ez az ország
Emberségbe’, hitbe’, kedvbe’,
s ki honnan jött, soha soha
ne feledje.

Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy,
vissza nem fognak a kátyúk…
A többit majd apródonként
megcsináljuk.

Végül pedig azt kívánom,
legyen béke. –
Gyönyörködjünk még sokáig
a lehulló hópihékbe’!

2014. január 1.

Minden kedves oldalunkat látogatónak Istentől áldott, szeretetteljes karácsonyi ünnepeket kívánunk! Ajándékként pedig fogadják tőlünk szeretettel a következő - egykori és jelenlegi diákjaink ajkán felcsendülő - karácsonyi énekeket!

https://www.youtube.com/watch?v=QtXfo05SfwA

2013. december 22.

-A 2013-as év utolsó kollégiumi munkanapján összegyűltünk a kápolnában megünnepelni a kis Jézus születését. A felhangzó énekek, versek, elmélkedések, könyörgések együttesen járultak hozzá az est emelkedett hangulatához. A közös együttlét ünnepi vacsorával zárult. Ezúton is köszönjük mindazon diákok áldozatos munkáját, kik aktív szerepet vállaltak az est folyamán, s természetesen a kedves kollégák szervező tevékenységét is elismerés illeti!

2013. december 22.

 Ezúttal is megrendezésre került téli jótékonysági programunk, a Luca- napi vásár. Lányaink, a korábbi évekhez hasonlóan, most is lázas készülődést folytattak, hogy színvonalas kézműves termékekkel ajándékozhassanak meg minden jótékonykodni vágyó "kicsi és nagy" érdeklődőt. Az áldozatos munka meghozta gyümölcsét, 91 000 Ft gyűlt össze a csupa szeretet alkotta ajándéktárgyakból. A befolyt adományokat egy iskolánkban tanuló beteg kisfiú kezelésére ajánlottuk fel, kinek ezúton is mielőbbi gyógyulást és életére Isten bőséges áldását kívánjuk!

2013. december 14.

 December 12-én, sakkversenyt szervezett a Szilágyi Erzsébet Gimnázium Kollégiuma. A wardosokat ezúttal Szalai Orsolya (12.n) képviselte, aki eredményes játékával 4. helyezést ért el. Orsi! Élmény volt közvetlen közelről szemlélni játékodat, majd a helyszínen együtt izgulni azért, hogy teljesítményed vajon hányadik helyezésig röpíthet Téged. Sikeredhez ezúton is gratulálunk!

2013. december 14.

A Mikulás értesülése szerint lányaink jól viselték magukat a tanév első felében, csínytevéseik eltörpültek sok-sok jócselekedetük mellett, ezért a Nagyszakállú , lelkes segítőtársaival, szobáról szobára járt s ajándékot osztogatott december 6-a reggelén

2013. december 8.

Iskolánk egykori pedagógusának, Hadobás Zoltán tanár úrnak, megújult iskolánkkal kapcsolatos, elismerő hangvételű írását tette közzé a Heves Megyei Hírlap. Ajánlom elolvasásra:
http://www.heol.hu/heves/kek-hirek-bulvar/uj-hajot-avatott-egerben-a-congregatio-jesu-szerzetesrend-528842?fb_action_ids=632026570171823&fb_action_types=og.likes&fb_source=message&action_object_map=%7B%22632026570171823%22%3A1380948095488461%7D&action_type_map=%7B%22632026570171823%22%3A%22og.likes%22%7D&action_ref_map

2013. december 8.

December 3-án, az Egri Kereskedelmi Szakközépiskola Kollégiuma Teremfoci Bajnokságot szervezett Eger város kollégiumai számára. Mi, először mérettettük meg magunkat ilyen jellegű csapatjátékban. Lányaink hősiesen helytálltak. Ugyan nem értünk el dobogós helyezést, de mindenképp az elismerés hangján kell szólnom diákjaink küzdőszelleméről. Lányok, köszönjük, hogy kollégiumunkat méltó módon képviseltétek a Keriben! Találkozzunk jövőre is, s szálljunk újra harcba a Mikulás kupáért!
Csapatunk tagjai voltak: Iván Antónia 12.n, Jacsó Ágnes 12.n, Szabó Janka 12.n, Francia Júlia 12.n, Morvai Vivien 12.n, Marton Hajnalka 12.n, Sály Dominika 9.a

2013. december 4.

A mai nappal kezdetét veszi az adventi időszak, melyben lelki készülődésünk hivatottak elősegíteni a kora reggeli rorate szentmisék. Az Egri Bazilikában, holnaptól 4 héten át, reggel 6 órára várják mindazokat,kik szeretnék megtapasztalni hogy egyre sötétedő napjainkba miként hozhat reménységet a Fény, a próféták által jövendölt Megváltó születésének közeledte.

Juhász Gyula: Rorate

A kéklő félhomályban
Az örökmécs ragyog,
Mosolygón álmodoznak
A barokk angyalok. 

A gyertyák rendre gyúlnak,
A minisztráns gyerek,
Mint bárány a mezőben
Csenget. Az árny dereng. 

Hideg kövön anyókák
Térdelnek. Ifju pap
Magasba fölmutatja
Szelíden az Urat. 

Derűs hit tűnt malasztját
Könnyezve keresem.
Ó gyönyörű gyerekség,
Ó boldog Betlehem!

2013. december 1.

November 28-án, csütörtökön, taize-i imaórát tartottunk kápolnánkban. Énekeink ezúttal is méltó módon szállhattak Isten elé, melyért elsősorban a hangszeren kísérő lányoknak, a kórusnak, s nem utolsó sorban az őket felkészítő tanárnőnek, Pogonyiné Lukács Zsuzsannának tartozunk köszönettel. Lányok, élmény volt együtt imádkozni Veletek! Folytatás januárban várható!

2013. november 29.

-Az Érseki Szent József Kollégium discot szervezett egyházi kollégisták részére. A rendezvényre mi is ellátogattunk.

2013. november 29.

Örömmel számolunk be a mai délután történéseiről. Diákjainkkal részt vettünk a Neumann János Szakközépiskola által szervezett reversi versenyen. Igen komoly érdeklődés mutatkozott a logikai játék iránt, lányok és fiúk kígyózó sort alkottak a regisztrációs pult előtt. Küzdelmes órákra készültünk hát lelkileg. A páros "csaták" kimenetele azonban, minden előzetes várakozásunkat felülmúlta. Ám, hogy mindez mire is bizonyul majd elegendőnek, csupán az eredményhirdetéskor derülhetett ki számunkra. Nos a következő helyezések születtek:

Egyéni kategóriában:
I. helyezés: Szalai Orsolya 12.n Egri Ward Mária Gimn. Kollégiuma
II. helyezés: Iván Antónia 12.n Egri Ward Mária Gimn. Kollégiuma
III. helyezés: Tóth Gréta 11.n Egri Ward Mária Gimn. Kollégiuma
Csapat kategóriában:
I. helyezés: Egri Ward Mária Gimn. Kollégiuma
Lányok! Minden létező jutalmat elhoztatok, szívből gratulálunk, nagyon büszkék vagyunk Rátok!

2013. november 21.

 

-Kedves Kollégistáink!

Újabb versenyekre kaptunk meghívást, melyeket ily módon is megosztanék Veletek! Aki önmagában kellő tehetséget, lelkesedést érez, jelentkezzen bátran Simonyák Nóra vagy Molnár Anita tanárnőnél!

2013. nov. 18.

Az Egri Kereskedelmi Szakközépiskola Kollégiuma Kollégiumi Labdarúgó Tornára hívja szeretettel ezen sport "szerelmeseit". A lánycsapatok megmérettetésére 2013. december 3-án 14.30-kor kerül sor. Helyszín: KERI -EGER Pozsonyi út 4-6, tornaterem. Nevezési határidő: 2013. november 28. Csapatlétszám 8 fő( 4+1+3 csere). Értékelni fogják a legsportszerűbb csapatot, a legjobb góllövőt, a torna legjobb játékosát, s legjobb kapusát is.
A szervezők ezúton is minden résztvevőnek sikeres szereplést kívánnak!

2013. nov. 18.

A Szilágyi Erzsébet Gimnázium Kollégiuma Sakk versenyt szervez Eger város kollégiumai számára. A szervezők 3 fős csapatok jelentkezését várják. Helyszín ezúttal is az Agria Park Bevásárló Központ. Verseny időpontja: 2013. december (12. csütörtök) 15.00 - 18.00 óra
Regisztráció a helyszínen.
Nevezni 2013. 12. 11-ig lehet.

2013. nov. 18.

A Neumann János Középiskola és Kollégium Reversi versenyt szervez Eger kollégiumai részére. A szervezők 3 fős csapatok jelentkezését várják, kik természetesen egyéniben is megmérettethetik magukat. Helyszín: Agria Park Bevásárló és Szórakoztató Központ. Időpont: 2013. november 21. ( csütörtök) 15.00-18.00 óra. Regisztrációra a helyszínen kerül sor. Nevezés: 2013. november 20-ig.

2013. nov.18.

Pénteken a Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola falán avatták fel ünnepélyes keretek között azt a márványtáblát, amelynek létrejöttét az Egri Országzászló és Emlékhely Bizottság kezdeményezte.

A helyszín sem véletlen: Törőcsik Mari 1946 és 1947 között az angolkisasszonyoknál tanult. 
http://www.tveger.hu/hirekreszlet.php?hir=8177

2013. nov. 15.

2013. november 14-én szépkiejtési verseny megrendezésére vállalkoztunk. A nemes megmérettetésen Eger városának valamennyi kollégiuma képviseltette magát. A diákokat értékelő zsűri elnöki tisztségét ezúttal is, Dr. Lisztóczky László, irodalomtörténész, nyugalmazott főiskolai tanár töltötte be, kinek személye, úgy gondolom, garancia a magas színvonalra. 
Az "akadályok" leküzdése után a következő eredmények születtek: Koza Fanni ( Gárdonyi Géza Gimn. Koll) 3.helyezés, Érsek Ágnes (Egri Ward Mária Gimn. Koll.) 2.helyezés, Makai Martina ( Szilágyi Erzsébet Gimn. Koll.) kimagasló teljesítményével 1. helyezés.
Minden jutalmazottnak gratulálunk, további szép sikereket kívánunk!
S végül, ezúton szeretnék köszönetet mondani pedagógus kollégáknak, diákoknak, s a kollégium, valamint az iskola más területein dolgozóknak, hogy lelkiismeretes munkájukkal hozzájárultak az est sikeréhez!

2013. nov. 15.

- Dallos Zoltán tanár úr emlékezetére.:

http://emlekezz.ward-maria.hu/index.php/eletrajz

2013. nov. 14.

A mai napon emlékezzünk meg 1956 hőseiről, mert valamennyien méltók a tiszteletre! 

https://www.youtube.com/watch?v=fQ8qk8tRN6k

2013. okt 23.

Az első ward weekend remekül sikerült! Ezúton is hálás köszönet mindenkinek, aki a szervezésben közreműködött és ily módon hozzájárult a nap sikeréhez. Íme egy pillanatkép és egy kisvideo a közös délután egyik feledhetetlen és szép eseményéről, mely nemzeti ünnepünkről kívánt megemlékezni.

2013. okt. 23.

2013. október 17-én, csütörtökön, az egri vár ünnepén, mi is felkerestük az elődök által hősiesen védelmezett erődítményt. A lányok a kötelező múzeumlátogatás után szabad program keretében íjászkodni is tanulhattak, s természetesen a játék sem maradt el.

2013. okt. 18.

Kedves Szülők! 
A kollégiumi nevelők, az iskola második emeletén található tanári szobába várják a gyermekeik iránt érdeklődőket nagy szeretettel, 2013. október 18-án, pénteken, 15 és 17 óra között.

2013. okt.8.

Az aradi 13 névsora: Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernô, Knézich Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leiningen Westerburg Károly, Nagysándor József, Pöltenberg Ernô, Schweidel József, Török Ignác és Vécsey Károly.
https://www.youtube.com/watch?v=_nYx_PmGw2M

2013. okt. 6.

Ma, 2013. október 6-án, 164 évvel az 1849-es véres aradi események után, nemzeti gyásznappal tisztelgünk a hazánkért életüket áldozó honvédtisztek előtt. Adja Isten, hogy hősies helytállásuk, mint világító fáklya vezessen minket, utódokat a helyes úton!
https://www.youtube.com/watch?v=NUCXlxkvFrs

2013. október 6.

Ezúton is szeretettel hívjuk a kedves szülőket az október 23-ára tervezett ward weekend programunkra! A - remélhetőleg - gondtalan, örömteli együttlét egyetlen nemes célja egymás közelebbi, mélyebb megismerése, közösségformálás. A gondosan előkészített nap reggel fél kilenckor venné kezdetét, s délután három óra körül érne véget. Kérjük Önöket, amennyiben módjukban áll, tiszteljenek meg bennünket jelenlétükkel, teremtsük meg közösen a lehetőséget egy vidám, játékkal, nevetéssel teli napnak gyermekeink, s önmagunk számára, egyúttal teremtsünk együtt új hagyományt iskolánknak!

2013. okt.5.

Október 3-án, csütörtökön két ötfős csapattal vettünk részt a Neumann János Középiskola Kollégiuma által szervezett túraversenyen. A magukat megmérettetni vágyó lányok remekül teljesítettek. Eredményhirdetés ezúttal is a jövő hétre várható. S akik vállalták a nemes kihívást: Francia Júlia(12.n), Jacsó Ágnes(12.n), Szabó Janka(12.n), Tepliczky Dóra (12.n), Szalai Orsolya(12.n), Lenkó Lili (10.n), Donkó Rebeka (10.n), Szalai Regina (10.n) Nádudvari Ágnes (10.n) Németh Mercédesz(9.o).

2013. okt.3.

Október 2-án, szerdán este 6 órától, a 10.a-s és 10.n-es lányokkal rózsafüzér imádságon vettünk részt a bazilikában. Ezúttal a dicsőséges titkokat imádkoztuk. Külön köszönjük Hajdu Katalinnak, Hodos Dórának, Nádudvari Flórának, Érsek Ágnesnek és Vascsák Fruzsinának, hogy vállalkoztak egy-egy titok előimádkozására. Az eseményt a Szent István Rádió élőben közvetítette, s örömmel értesültünk, hogy szülők és nagyszülők is bekapcsolódtak ily módon Máriához intézett fohászainkba.

2013. október 2.

A mai napon, 2013. szeptember 26-án, Eger kollégiumai egyhangúlag megszavazták, hogy wardos lányok képviseljék érdekeiket a városban. Géczi Júlia (11.n) és Petre Evelin (11.n) egyaránt tagjai a Városi Diáktanácsnak, ebből kifolyólag minden feltétel adott ahhoz, hogy a megelőlegezett bizalmat megszolgálják, s "sorstársaik" érdekeit magas színvonalon képviseljék. Julcsi és Evelin! Kinevezésetekhez gratulálunk, kívánjuk ötleteitekkel, javaslataitokkal hozzájárulhassatok a kollégiumi élet színesítéséhez!

2013. szept.26.

Örömhírt szeretnénk közzétenni: A ma délután megrendezésre kerülő Eged-futó versenyen Francia Júlia (12.n) osztályos diákunk a lányok között elsőként ért célba. 1 óra 5 perc alatt sikerült teljesítenie a 9 km-es távolságot. Szabó Janka (12.n) 2 perccel Julcsi után szakította át a célszalagot, s ezzel az előkelő második helyen végzett. A csapat 3. tagja Tepliczky Dóra (12.n) is hősiesen leküzdötte a távot dacolván a szakadó esővel. A teljesítmények hivatalos kiértékelése jövő hétre várható. Julcsi, Janka, Dóri nagyon büszkék vagyunk Rátok, GRATULÁLUNK!

2013. szept 26.

 

- Történelmet kedvelők figyelmébe:
Szeptember 25.-én, 17 órakor ismét útjára indul a Sorsfordulók -- Sorsfordítók című történelmi ismeretterjesztő sorozat. Az első előadást Miskei tanár úr tartja Szent István, az államalapító címmel. Mindenkit szeretettel várnak az egri Megyeháza dísztermébe!

2013. szeptember 25.

 

Kedves Lányok!

Újabb versenyen való részvételre buzdítunk Benneteket! Mozgást kedvelő kollégistáinknak előnyben! A Neumann János Középiskola Kollégiuma túraversenyt szervez Eger kollégiumai számára. A verseny a Nagy-Eged körzetében kijelölt útvonalon zajlik. A csapatok egy térképvázlatot kapnak induláskor, melyen feltüntetik az ajánlott útvonalat az ellenőrző pontokkal együtt. Az ellenőrző pontokon egy-egy játékos feladatot is teljesíteni kell a résztvevőknek.

Ajánlott felszerelés: ivóvíz, sportos öltözet.

Ötfős csapatok jelentkezését várják a szervezők.

A csapatok emléklappal, a dobogós helyezést elérők oklevéllel, ajándékkal gazdagodnak.

A verseny ideje és helye: 2013. október 3., reggel 8 óra, egri Várállomás

Nevezni 2013. október 1.- jéig Simonyák Nóra vagy Molnár Anita tanárnőnél lehet.

2013. szeptember 25.

- Kedves Kollégistáink!

Futóversenyre invitálunk Benneteket!
A Wigner Jenő Középiskola Eged- futó versenyt szervez Eger város kollégiumai részére. A résztvevők a Wigner udvaráról indulnak. Cél: A Nagy-Eged hegy csúcsa. A 9km-es távolságot időre kell teljesíteni.( eddigi egyéni rekord: 42 perc 30 mp a fiúknál és 53perc 54 mp a lányoknál). A rajt időpontja: 2013. szeptember 26.(csütörtök)15 óra
Versenyfeltételek: 3 fős csapatok ( kisebb létszám esetén csak egyéniben indulhatnak.)
Kollégiumonként maximum két csapat nevezhet.
Nevezési határidő: 2013. szeptember 23.
Jelentkezéseteket Simonyák Nóra vagy Molnár Anita tanárnőknél tehetitek meg

2013. szeptember 18.

-Kedves Kollégistáink! Nevelőitek, tanáraitok már javában azon ténykednek hogy számotokra minél tökéletesebben indulhasson a tanév. Reméljük Ti is várjátok már hogy újra találkozhassatok egymással és birtokba vegyétek új szobáitokat! Néhány fontos tudnivaló:
- hozzatok magatokkal orvosi igazolást arról, hogy egészségesek vagytok és közösségbe mehettek
- lakatot pótkulccsal és bilétával, amit le tudtok adni nevelőiteknek
- DÖK+ bútorok állagmegőrzésére +gyógyszerpénzre ( 3000 ft)
- újaknak igazolványkép, betegfüzet, tájékoztatás esetleges gyógyszerérzékenységről, rendszeresen szedett gyógyszerekkel
Szeptember 1.-jén 10 órától Kollégiumunk megnyitja kapuit,várunk Benneteket szeretettel!

2013. augusztus  30.

 - Kedves végzőseink! Nagyon drukkolunk nektek ma estére, szívből kívánjuk hogy valóra valhassanak dédelgetett álmaitok! Ha netan megis másként alakulna, mint terveztétek, akkor se szomorkodjatok hisz mint ismeretes Isten utjai kifurkeszhetetlenek. Egy biztos, barhova is sodorjon benneteket a sors, az életetek javat hivatott szolgalni csak fel kell tudni ismerni, hogy miként. Mindenkinek reményteli várakozast!

2013. július 22.

A nyárra csupa pozitív történelmi évforduló jut! Ezúttal 1456. július 22.-én,a törökök ellen sikerre vitt, nándorfehérvári diadalról emlékezhetünk meg. Hunyadi János vezette magyar vitézeink hősiesen küzdöttek, melynek eredményeképp győzelmet arattunk a túlerőben lévő török hadak felett. A remek helytállásnak köszönhetően menekülhetett meg Európa nyugati része a török inváziótól ( majd 70 évig nem támad a török ezen vereség után!!). A nemes küzdelemre emlékeztet a hajdanán, III. Callixtus pápa által elrendelt, déli harangszó is. Emlékezzünk meg mi is elődeink sikereiről, hálatelt szívvel gondoljunk nagyjaink bátorságára, s vegyünk példát az isteni gondviselésbe vetett mélységes hitükről, mely nem maradt viszonzás nélküli.

2013.  júlis 22.

907 július 4.-7-e között Pozsonynál a magyar hadtörténet egyik legfontosabb győzelmét vívták ki őseink, melyet elsősorban a reflexíjnak, és nomád harcmodoruknak köszönhettek. A nemes diadal jelentőségét támasztja alá: 

megszilárdul magyar uralom, 
a honfoglalás során megszerzett területeink is végleg a miénké válnak,
több mint 130 évig nem lép ellenséges katona hazánk földjére.
Nos, a fentebb írtak tükrében szomorú csak igazán, hogy a pozsonyi történések elvitathatatlan jelentősége ellenére oly méltatlanul keveset adnak hírül belőle az utókor számára...., ezért ezúton is buzdítanám kedves olvasóinkat, tegyünk ez ellen! Kedvcsináló gyanánt:
http://tudatbazis.hu/a-907-es-pozsonyi-csata-tananyag-a-west-point-akademian

2013. július 6.

Végzős 12.a-s kollégistáink! Szívből gratulálunk sikeres érettségi vizsgáitokhoz, pihenéssel teli nyári vakációt kívánunk Nektek, s aztán csupa kellemes meglepetést ott a felvételi pontszámok közzétételének estéjén!13.n-eseink! Számotokra még csak most veszi kezdetét a nagy megmérettetés! Drukkolunk, legyetek ügyesek, igyekezzetek felszínre hozni magatokból mindazt a tudást, amit az itt töltött évek alatt elsajátítottatok!

2013. június 19.

Kedves Lányok! Mindenkinek nagyon jó pihenést, feledhetetlen élményeket kívánunk a nyári hónapokra! Vigyázzatok magatokra és igyekezzetek figyelni a belsőtökben megfogalmazódó igényekre is! Ne feledjétek, kizárólag test + szellem + lélek együttes harmóniája eredményezhet kiegyensúlyozott személyiséget, s ha bármelyikükről is megfeledkezünk az előbb vagy utóbb de megbosszulja magát...
Megragadván az alkalmat két remek olvasmányt ajánlanék figyelmetekbe a vakáció idejére : 
kisebbeknek: Eleanor H. Porter: Az élet játéka
nagyobbaknak: Ablak a végtelenre - Böjte Csaba atya gondolataival

2013 június 15.

 - Kedves Lányok! Ezen a nyáron is szeretnénk gólyatábort szervezni az újonnan érkezett diákok számára. Nem titkolt célunk hogy amennyire csak lehetséges enyhítsük az iskola- és környezetváltással járó lelki megpróbáltatásokat. Az augusztus elejére tervezett tábor elmaradhatatlan programjai közé tartozik a város nevezetességeinek feltérképezése, erdei kirándulás a közeli Bükkbe, nyársalás, tábortűz, kápolnai virrasztás gitáros taize-i énekekkel. A gólyáknak szánt programok színesítése végett ezúton is várjuk segítők jelentkezését!

 2013. 06.02.

 -  Kedves jelenlegi sanctások és öregdiákok! Nagy-nagy örömmel tájékoztatunk benneteket, hogy Janovicz Zsófia, egykori kollégistánk ( 2009-ben ballagott el tőlünk) a Debreceni Egyetem végzős operaszakos növendékeként Mozart: Don Giovanni címűoperájának Zerlina szerepében lépett a nagyközönség elé május 31.-én, pénteken a debreceni Csokonai Színházban. A diploma-előadásként is számon tartott darab hatalmas sikert aratott. Zsófi, rendkívül büszkék vagyunk Rád! További hasonló sikereket kívánunk Neked! 
Fotók az alábbi linkre kattintva tekinthetők meg: 
https://plus.google.com/u/0/photos/113806149867098487904/albums/5884909631408282817

http://www.csokonaiszinhaz.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=654%3Adon-giovanni-operavizsga-a-csokonai-szinhazba&catid=47%3Ahirek-informaciok&Itemid=88

 2013. 06.02.

 - Don Bosco ereklye fogadásán mi is részt vettünk. Az eseményről készült fotók az alábbi linkre kattintva megtekinthetők.

http://www.eger.egyhazmegye.hu/index.php/201305242206/don-bosco-ereklyeje-egerben

2013. május 28.

- Május 23.-án Bosco Szent János ereklyéje Egerbe látogat. Ünnepélyes fogadására délután 4 órakor kerül sor a Bazilika lépcsőjén. Sok szeretettel várják elsősorban a fiatalokat, de minden kedves hívőt, avagy a szalézi renddel szimpatizálót erre a jeles eseményre!

2013 május 12.

- Pünkösd alkalmából, május 18.-án, szombaton, helyi idő szerint délután 13 órától, Csíksomlyón, a hármashalom oltáránál ünnepi misét mutat be Dr. Ternyák Csaba egri érsek. Amennyiben módunkban áll személyesen, avagy média segítségével váljunk mi is részesévé ezen jeles eseménynek! Várjuk együtt a Szentlélek kiáradását!

2013. május 10.

 

- Május 10.-én, délután 15 órától várjuk szeretettel a gyermekeik iránt érdeklődő  kedves szülőket! Helyszín: 2. emeleti kollégium neveleői szoba.

2013. május 4.

 

- Tájékoztatjuk a kedves szülőket, hogy kollégiumunk az  írásbeli érettségik alatt, az osztálykirándulások idején pedagógiai ügyeletet lát el. Várjuk és útjukra bocsátjuk a tanulmányi kirándulásra igyekvő osztályokat, továbbá együtt izgulunk érettségizőinkkel. Ezen napokra - igény szerint - 3x-i meleg étkezés is biztosított.

2013. május 2.

 

- Iskolánk május 3.-án vesz búcsút végzős diákjaitól. Az iskolai ballagást 12 órai kezdettel ünnepi szentmise követi az egri bazilikában, melyet Dr. Udvardy György pécsi püspök celebrál. A legszentebb áldozat bemutatása után ugyancsak a székesegyház falai között búcsúzik a 13.n és 12.a osztályoktól Kaszap Viktória igazgatónő. Minden kedves családtagot, rokont, ismerőst, s ezen ünnepi pillanatokban osztozni vágyót szeretettel hívunk és várunk a Sanctas ballagásra!

2013. május 1.

 

- A kollégiumi ballagásról készült video 1. része megtekinthető a kollégium facebookos oldalán.

2013. 04.30.

 

- Tájékoztatjuk kedves Olvasóinkat, hogy kollégiumunk is képviselteti magát a facebookon! A Sancta Maria Gimnázium Kollégiuma címen találhat bennünket mindaz, aki érdeklődik mindennapjaink iránt!

https://www.facebook.com/pages/Sancta-Maria-Gimn%C3%A1zium-Koll%C3%A9giuma/480789958622842?ref=tn_tnmn

2013. 04.26.

 

- A mai napon 24 végzősünktől vettünk búcsút. A hosszú, együtt töltött évek alatt igazán szívünkhöz nőtt ez az évfolyam, ezért is volt oly fájó az elválás. Kedves Ballagók! Isten bőséges áldása kísérje további életetek! A délutáni áhitat képekben az alábbi linkre kattintva tekinthető meg: 

https://plus.google.com/u/0/photos/113806149867098487904/albums/5870898965799610929

A ballagásról készült kisvideo hamarosan a youtube-on:)

2013. április 25.

 

- 2013. április 24.-e, a Sanctás kollégisták szerencsenapjává vált. A Kossuth Zsuzsa Szakközépiskola Kollégiuma által szervezett Szpartakiad sportnapon több kategoriában értünk el dobogós helyezést. Streetballos lányaink örvendeztettek meg elsőként a legmagasabb minősítéssel, majd kézilabdásaink aranyozták be napunkat. Helyből távolugrásnál Érsek Ági(9.a)lepett meg bennünket egy ezüst éremmel (2,12 m-es ugrásával, mindössze egyetlen cm-rel lemaradva az első helyezet mögött). S jöttek a futó számaink, ahol Sipeki Angelika(11.n) és Kovács Boglárka(10.n) remekelt. Mindketten második helyezetnek kijáró jutalommal gazdagodtak! Lányok, személy szerint is nagyon büszke vagyok rátok! Hősiesen küzdöttetek és ez az eredményekben szépen vissza is tükröződött. Valamennyi résztvevőnek szívből gratulálok! Fotók is őrzik a nagy pillanatokat, íme:

https://plus.google.com/u/0/photos/113806149867098487904/albums/5870424439649286209?authkey=CIbo2JXByZeRwwE

2013. április 24.

 

- Ballagás és anyáknapja alkalmából a Szent István Rádió kívánságműsorral készül. Ha kedvet éreztek, buzdítunk Benneteket, lepjétek meg végzős diákjainkat egy-egy zeneszámmal, kedves üzenetek kíséretében! Egyedüli kritérium:lehetőleg magyar dalt válasszatok, olyan jellegűt, mely a Radió értékrendjéhez illő. A kért zenéket május 5.-én játssza a Rádió 16 órától. Ötleteiteket április 26.-ig várja Koterla Orsolya (13.n), bármilyen kérdéssel forduljatok hozzá bizalommal!

2013. április 20.

 

Újabb sikerekről számolhatunk be! Ezúttal az Eventus Középiskola Kollégiuma által szervezett  Hasznosítsd újra címet viselő versenyen értünk el dobogós helyezést. A rangos harmadik helyért László Liza 9.a, Nádudvari Ágnes 9.n. és Somogyváry Kinga 9.n küzdött meg. Lányok, szívből gratulálunk!

2013. április 17.

 

- Kollégiumunk ballagásra készül! 2013. április 25.-én, csütörtökön, délután 17 órai kezdettel  ünnepélyes keretek között tervezünk búcsút venni végzőseinktől iskolánk kápolnájában. Ballagóink áldásban is részesülnek, melyet Dr. Lengyel Gyula atya szolgáltat majd  ki részükre. A közös áhitatra szeretettel várjuk mindazokat,  kik osztozni szeretnének velünk az elválás ezen megható pillanatiban.

2013. április 17.

 

- Tájékoztatjuk diákjainkat, kedves szüleiket, és minden kollégiumunk iránt érdeklődőt, hogy Intézményünkben igazgatóváltásra került sor. Varga Pál, ki 2003-tól töltötte be ezt a pozíciót, április 15.-ével átadta helyét Kaszap Viktória nővérnek, ki így a budapesti Ward Maria Gimnázium irányítása mellett az egri Sancta Maria Gimnázium működtetését is ellátja.  Varga Pál igazgató úrnak ezúton is köszönjük 10 éven át tartó, lelkiismeretesen végzett munkáját. Kívánjuk, a Jóisten bőséges áldása kísérje további útján, s az a fajta elhivatottság, mellyel annyi diák, pedagógus és szülő elismerését kivívta , új munkájában is mielőbbi sikereket eredményezzen!

2013. 04.16.

 

-2013. április 11.-én kollégiumunk activity estet szervezett az Érseki Szent József Kollégium diákjainak bevonásával Nem titkolt célunk, hogy közös programokkal hozzájáruljunk a sanctás lányok és szent jóskás srácok közötti barátságok kialakulásához. Az első ilyen együttlét remekül sikerült. A lányok komolyan készültek a "találkozásra" már kora délutántól tüsténkedtek a diákkonyhán: palacsintát süttek, kókuszgolyót formáltak, plakátokat festettek, játék kellékeket gyártottak, termet rendeztek, díszőtőelemeket vásároltak, lufit fújtak, és persze szépítkeztek, hogy minden tökéletes legyen este 7 órára, mikorra megérkeznek a várva várt játékostársak. A kezdeti feszengést hamar felváltotta az önfeledt játék. Tartalmas, szórakozással teli 1,5 órát töltöttünk együtt. Természetesen a legjobbnak bizonyuló játékosokat (2-2 fiú és 2-2 lány) megjutalmaztuk.Nyreményük egy 4-esben történő mozilátogatás, illetve egy cukrászdai süteményezés szigorúan együtt:) Lányok, srácok! Reméljük a legközelebbi közös programon is ilyen lelkesen vesztek majd részt!

https://plus.google.com/photos/113806149867098487904/albums/5866047185969745073?authkey=CLi_i8u598G46wE

2013. április 12.

 

- Örömmel adunk tájékoztatást az április 11.-ei, magyar költészet napja alkalmából megrendezett szavalóversenyen elért eredményeinkről.Kollégiumunkat Gombás Zsófia 9.n és Kovács Patrícia 10.n osztályos tanulók képviselték egy-egy József Attila verssel a Szilágyi Erzsébet Gimnázium Kollégiuma által rendezett versenyen. Mindketten becsülettel helyt álltak, ám a zsűri Kovács Patrícia teljesítményét oly kimagaslóan jónak ítélte meg, hogy első helyezéssel jutalmazta. Patrícia! Szép eredményedhez szívből gratulálunk!

2013. április 11.

 

- A tavaszi szünet április 2.-án véget ér. A kollégistákat délután 4 órától várjuk vissza nagy szeretettel! 

2013. április 1.

A feltámadás örömhírétől jókedvű, Istentől áldott, kegyelmekben gazdag húsvéti ünnepeket kívánok minden kedves Sanctásnak és weboldalunk hűséges látogatóinak!

"Krisztus feltámadott

Szűnjetek már bánatok!

Ti is nyomán járjatok!

Feltámadást várjatok!

Feltámadt Krisztus!"

 

"Mennynek Királynéasszonya,

Örülj szép szűz alleuja.

Mert kit méhedben hordozni méltó voltál, alleluja!

Amint megmondotta vala, feltámdott alleluja!

Imádd Isten, hogy lemossa bűneinket alleluja!"

 

2013. március 30..

 

- Március 20.-án Hodos Klaudia, Hodos Dóra és Hajdu Katalin alkotta csapatunkkal részt vettünk az Egri Csillagok Kollégiuma által szervezett határon túli magyarság sorsát taglaló vetélkedőn. A kérdések ezúttal a délvidéki magyarsággal kapcsolatos ismereteket igyekeztek számon kérni. A megmérettetésen Eger városának 12 kollégiuma képviselte magát. 9.n-eseink végül az 5. helyen végeztek. Szorgalmas felkészülésüket ezúton is köszönjük, helytállásukhoz gratulálunk! 

2013. 03. 21.

 

- 2013. március 19-én, este 18.30-kor dr. Ternyák Csaba egri érsek hálaadó szentmisét mutat be Ferenc pápa beiktatásának alkalmából. Akinek módjában áll, imádkozzon együtt a hívekkel hogy új pápánk cselekedeteit  mindenkor a Szentlélek sugallata vezérelhesse!

2013. március 18.

- Pál Ferenc atya 2013. március 18.-án este 19 órai kezdettel előadást tart a Bartakovics Béla Művelődési házban. A belépés díjtalan! Mindenkit szeretettel várnak! ( www.palferi.hu - aki esetleg még nem ismerné az atyát)

2013.március 16.

- Az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium Kollégiuma a KÖLTÉSZET NAPJA alkalmából József Attila versmondó versenyt hirdet!

Kolégiumonként 2 fő jelentkezhet. Nevezési határidő: 2013. március 26-ig. 

A verseny időpontja: 2013 április 11. csütörtök, 15.00 óra

Helyszín: Eger, Mátyás király út 62.

Jelentkezési feltétel: József Attila vers és egy szabadon választott költemény

2013. március 12.

 

- XVI. Benedek pápa szolgálatának utolsó napján, február 28-án hálaadó szentmisét mutat be dr. Ternyák Csaba érsek az egri bazilikában 18.30 órai kezdettel. A koncelebrációs szentmisére szeretettel hívnak és várnak Minket is, hogy együtt  mondhassunk köszönetet a történelem Urának a Szentatya pápai szolgálatáért.

2013. február 27.

 

-Örömmel tájékoztatjuk kedves olvasónikat, hogy az egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Szakközépiskola és Kollégium által megrendezett megyei Ki Mit Tud-on mi is részt vettünk. A Sancta-sokat Donkó Rebeka (9.n) és Palik Emília (9.a) képviselte vers illetve zene kategóriában. Mindkét diákunk eredményesen szerepelt a rangos megmérettetésen. Palik Emília műsorszámát ( Szinetár Dóra: Angyal) a zsűri, saját kategóriiájában a legjobbnak ítélte, s az elsőknek kijáró elismerő oklevéllel jutalmazta. Rebeka és Emília szívből gratulálunk, köszönjük a lelkiismeretes készülődést, s további szép sikereket kívánunk Nektek!

A műsorszámok, illetve az eredményhirdetés az alábbi linkekre kattintva megtekinthető:

https://www.youtube.com/watch?v=93tRzdAsEA4&feature=youtu.be

https://www.youtube.com/watch?v=FG-2GuKj70w&feature=youtu.be

https://www.youtube.com/watch?v=ImSzqr4ElTw&feature=youtu.be

 

2013. február 26.

 

- Február 13.-án  kezdetét veszi a nagyböjti időszak. Ez alkalomból hamvazkodással egybekötött szentmisén vesz részt iskolánk diáksága. Akinek módjában áll csatlakozzon hozzánk11 órakor, a Bazilikában!

Lányok! Ne feledjétek, egyházunk szigorú böjtöt tart a szerdai napon! Krisztus iránti szeretetetek hústól való tartózkodással, s napi háromszori étkezéssel próbáljátok bizonyítani!

2013. február 12.

- Február 12.-én farsangi bált rendez iskolánk. A kötelező programok délután 16.30-ig tartanak. Kollégiumunk 18.00-ig ad városi kimenőt. Legyetek szivesek pontosan visszaérkezni!

2013.február 12.

- Örömmel tájékoztatjuk kedves olvasóinkat, hogy kollégistáink 3. helyezést értek el az Érseki Szent József Kollégium által szervezett Ki tud többet Egerről című vetélkedőn. Csapatunk tagjai: László Liza, Nádudvari Ágnes és Vascsák Fruzsina 9.n osztályos tanulók. Lányok! Szép teljesítményetekhez ezúton is szívből gratulálunk!!

2013. február 5.

 

- Február 3.-án, vasárnap, Szent Balázs püspökre emlékezik egyházunk

Szent Balázs a 300-as évek körül élt. Orvos volt, aki a betegek testi, lelki gyógyulásával szívvel-lélekkel törődött. Sebaste városában az igen szeretett orvost püspöknek választották. A város megszállásakor az emberek kegyelmet kértek a püspöknek, de börtönre ítélték. A cellában sokan voltak, köztük egy kisfiú is, akinek halszálka akadt a torkán. Már majdnem megfulladt, amikor a püspök odalépett hozzá, és megmentette. A csodákat tévő Balázs püspököt halálra ítélték. A legenda szerint vízbe akarták fojtani, de mikor kivezették a tóhoz, és belelökték, nem merült el. Végül lefejezték.

 Már a VI. századtól kezdve kérték közbenjárását a torokbetegségek ellen, széles körben a Balázs-áldás a XVI. század óta terjedt el. Szent Balázs egyike a tizennégy segítő szentnek, és a torokfájás mellett sok testi betegség gyógyítójaként tartják számon.

Templomainkban ezen a napon a szentmise végén balázs -áldásra kerül sor, a következő szertartás keretében:  A hívek álla alá egy ipszilon alakú tartóra ráhelyezett két gyertyát tartanak, miközben ez a könyörgés hangzik el a pap ajkáról: "Szent Balázs esedezése által mentsen meg és őrizzen meg téged az Úr a torokbajtól és minden egyéb bajoktól az Atya Fiú és Szentlélek által."

Ha tehetjük, mi is részesítsük magunkat a vértanú püspök áldásában!

2013. február 2.

 

- A Szent Lőrinc Szakközépiskola Kollégiuma által szervezett történelmi vetélkedőn - mely ezúttal az Árpád-házi királyainkkal kapcsolatos ismereteket taglalta -  3 fős csapattal képviseltük a Sanctát. Lenkó Lili, Donkó Rebeka és Szalai Regina alkotta trió eredményesen szerepelt. Szorgalmas felkészülésüket, becsületes helytállásukat ezúton is köszönjük!

2013. január 31.

 

- Újabb kollégiumi versenyekre invitálunk Benneteket! Elsőként 2013. évi Megyei Kollégiumi Kulturális Fesztiváljáról álljon itt némi tájékoztató.

Az  Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Szakközép, Szakiskola és
Kollégium rendezvényére 2013. február 26. 12.00-13.30 óra között kerül sor.

A rendezvényre minden megyei kollégium meghívást kap.
A kollégiumok minden kategóriában csak 1-1 műsorszámban nevezhetnek.
A műsorszámok időtartama kis létszámú kollégiumok esetében 10 perc, nagyobb
kollégiumoknál nem haladhatja meg a 20 perc időtartamot.
Az egri kollégiumok részére a verseny előtt 1 héttel – 2013. február 19-én 18 órától
megbeszélést tartunk, a megyei kollégiumokkal pedig telefonon, vagy e-mailben
egyeztetünk.

Meghirdetett kategóriák: Két csoportban (szólista és műkedvelő együttesek)
csoportonként 5-5 kategóriában:
• Vers- próza
• Ének
• Hangszeres zene
• Tánc
• Egyéb

Nevezési határidő: 2013. február 15.

Amennyiben indulni szeretnétek keressétek Simonyák Nóra vagy Molnár Anita tanárnőket a további részletekért!

2013. január 25. 

 

- Kedves Lányok!

Iskolánk  rendalapítójának, Ward Máriának, január 31.-ei emléknapja alkalmából, kollégiumunk rajzpályázatot hirdet! Alkotásaitok a rend alapítójának élettörténetéből bármely, számotokra   kedves, továbbgondolásra alkalmas jelenetét ábrázolhatja. A pályaművek beérkezésének határideje: január 28. Ünnepélyes eredményhirdetésre január 29.-én, kedden kerül sor.

2013. január 22.

 

Január 22.-én a Magyar Kultúra Napja ( a Himnusz születésnapja) alkalmából  néhány magyar művész kiváló alkotását ajánljuk megtekintésre. Talán, így - a figyelem ráirányításával újra felfedezvén régi kedveceinket, esetleg épp most megértvén egy hajdanán semmitmondónak vélt verset -  rádöbbenünk, lelkünk számára az ilyen és hasonló alkotások  jelenthetik az igazi feltöltődést.

https://www.youtube.com/watch?v=kXTKleS1lb8

https://www.youtube.com/watch?v=K4FNpUfbKuc

https://www.youtube.com/watch?v=dYgd5TywJN4

https://www.youtube.com/watch?v=ExAC21AnWfI

https://www.youtube.com/watch?v=Tp27ji7CmPs

2013. január 22.

 

- Szabó Gabriella 13.n osztályos kollégistánk a január 11.-én megrendezett andornaktályai ping pong versenyen első helyezést ért el. Szép teljesítményéhez szívből gratulálunk!

2013. 01.15.

70 éve történt...
Miután Magyarország megtámadta a Szovjetuniót, 1942 januárjában a német vezérkari főnök Magyarországra látogatott és ekkor állapodtak meg egy 200 ezer katona kiküldéséről, de a 2. magyar hadsereg felszerelése nem felelt meg a modern háború körülményeinek. Nem volt nehéztüzérsége, légi támogatása és páncélelhárítása. A magyar hadsereg feladatául a Don folyó mentén Voronyezs városától délre egy több mint 200 kilométeres szakasz védelmét kapta. A szovjet hadvezetés 1943. január 12-én – 42 fokos hidegben a magyarok vonalánál indított ellentámadást. Jelentős erőfölény birtokában a szovjetek két ponton is áttörték az arcvonalat és bekerítéssel, megsemmisítéssel fenyegette a honvédeket. A rendkívüli hidegben minden éjszaka a legyengült, lerongyolódott emberek ezrei fagytak halálra, az életben maradottak pedig tovább vánszorogtak. Melegedni, megpihenni az elpusztított, felgyújtott falvak tüzénél tudtak, táplálékul a megfagyott lovak húsát ették. A magyarok óriási veszteségek és embertelen szenvedések árán lelassították az orosz támadást, de a 2. magyar hadsereg több mint 140 ezer főt vesztett halottakban, eltűntekben és foglyokban, és 55 ezren élték túl ezt a fehér poklot. 
A 70 éve kezdődött doni katasztrófa a magyar hadtörténet legnagyobb veresége volt, mert négyszer annyi ember pusztult el mint a mohácsi csatában. 
Requiescant in pace.

https://www.youtube.com/watch?v=tpEmjanii8s

2013. január 12.

- Kollégiumunk szentelésére 2013. január 8.-án, délután 16.30-kor kerül sor. A szentelést Dr. Lengyel Gyula atya végzi majd. Adja Isten, hogy az ily módon megáldott helyiségek, s az itt uralkodó szellemiség elősegíthessék testi-lelki fejlődésünket!

Békesség e háznak! És minden lakójának!:)

2013. január 6.

 

- Istentől áldott, egészségben, békességben, eredményekben gazdag, jókedvvel teli Új Esztendőt kívánunk minden kedves weboldalunkat látogatónak!

https://www.youtube.com/watch?v=aYH5KyPNvCs

2013. 01.02.

- Kedves Kollégistáink!

Isten áldásában bővelkedő, meghitt pillanatokban gazdag, szeretetteljes karácsonyi ünnepeket kívánunk Nektek, s mindazoknak, kik fontosak számotokra!

https://www.youtube.com/watch?v=kCre9ZQawqg

https://www.youtube.com/watch?v=03_1gzkkDLU

2012. december 23.

 

- Kollégiumunk karácsonyi áhitatára december 20-án, csütörtökön délután 5 órakor kerül sor, melyet ünnepi vacsora követ jelképes kisajándékkal. A téli szünet december 22. -étől  január 2.-áig tart. A szünetet követő első tanítási nap 2013. január 3. -a, Csütörtök. Ezúton is tájékoztatnánk diákjainkat, a szokásos módon ürítsék ki hűtőszekrényeiket ( azok áramtalanítása végett)továbbá itt hagyott értékeiket gondosan zárják el szekrényeikbe! 

2012. december 17.

- December 18.-án, kedden, délután 5 órától karácsonyi hangversenyre kerül sor kápolnánkban.Szeretettel várunk mindenkit, ki adventi készületét ily módon is tartalmasabbá, igényesebbé kívánja tenni!

2012. december 15.

- December 13.-án, délután 4 órakor városi sakkverseny vette kezdetét az Agria Parkban. Kollégiumunkat Szabó Gabriella (13.n) és Csordás Dóra ( 13.n) képviselte. A megmérettetésben holtversenyben végeztünk a Neumann kollégistáival a 4-5. helyen. Gratulálunk!

2012. december 14.

- Önkéntes szociális munkát végző diákjaink közelgő karácsonyi ünnepek alkalmából kis műsorral kedveskedtek az Idős Otthon  lakóinak. Előadásra került Jókai Mór: Melyiket a kilenc közül? című novellájából készült színdarab, valamint több hangszeres énekszámmal és prózai darabbal is színesítették a műsoruk. Lányaink nagy sikert arattak, az idős nénik és bácsik örömmel fogadták a szeretet formálta produkciókat.

DSC06597.JPG

DSC06583.JPG

2012.december 12.

- Adventi időszakban Rorate szentmisékkel készül a katolikus egyház Úrjövetre. Az egri Bazilikába, reggel 6 órára várják a lelküket ünneplőbe öltöztetni kívánó híveket. Aki teheti, vegyen részt a hajnali szentmiséken, fejezze ki eként is szeretetét, háláját Jézus iránt!

2012. december 10.

- A 9.n-es csoport lányai legutóbbi csoportfoglalkozásainkon a modern technika vívmányaival mutatták be  saját környezetüket, családjukat. A szülőfölddel kapcsolatos szorgalmas kutató munka ( történelmi kitekintő, fényképes illusztráció, turisztikai látványosságok megelevenítése, sőt egyes esetekben a településről készült kisvideo levetítése továbbá a családi fotók,s hozzájuk  így-úgy kapcsolódó zenei anyagok lejátszása) egy esetben sem maradt hatástalan a hallgatóságra! A rendkívül gazdag szemléltetés jóvoltából, nem csupán térképen sikerült elhelyeznünk ki-ki honnan érkezik hozzánk hétről-hétre, de sok esetben kedvet is teremtettek ahhoz, hogy ellátogassunk a közeljövőben pl. Cserépváraljára, Bujákra, avagy Gyöngyösre, s eredetiben is megtekinthessük a fotókon már szemügyre vett nevezetességeket.  S ami legalább ennyire fontos, a családi archívumból megismerhettük egymás testvéreit, szüleit, nagyszüleit, azt a szeretetteljes közeget, mely nagyban hozzájárult a kis csoport tagjai személyiségének alakulásához.

DSC06564.JPG

DSC06570.JPG

DSC06573.JPG

DSC06579.JPG

2012. december 10.

- Kedves Lányok!

A Szent Lőrinc Kollégium Diáktanácsa vetélkedőt szervez haladó hagyományaink felelevenítése érdekében!

A vetélkedő témája: Árpád-házi királyaink

Helyszín: Szent Lőrinc Kollégium

               Eger, Kistályai út 18.

Időpont: 2013. Január 31. 15 óra

Ajánlott irodalom:

Hegedűs Géza:Korona és kard

Csorba Csaba: Árpád örökében

István a király rockopera

http://www.szepi.hu./irodalom/lazar/eredeti/eredeti6.html

Jelentkezni Anita és Nóra tanárnőknél tudtok.

2012. december 7.

 - Mi is meggyújtottuk - az előző héten nagy gondosággal elkészített - adventi koszorúink első gyetyáit. A  12 koszorú pislákoló fényei alkalmat teremtettek némi belső vizsgálódásra! Lelkünk jelen állapotával való szembesülést segítette a következő rövid elmélkedés:

Advent2012dec.docx

2012. december 7.

- A kora reggeli órákban megérkezett hozzánk a Mikulás:) Hosszú utat kellett megtennie, de annyi jót hallott lányainkról, hogy vállalta az "áldozatot" Kedves Mikulás és segítőtársai! Köszönjük, hogy széppé, vidámmá, örömtelivé, összességében feledhetetlenné varázsoltátok 2012. december 6.-át! Pár szemléletes fotó:

DSC06532.JPG

DSC06541.JPG

DSC06545.JPG

DSC06557.JPG

2012. dec.6.

December 6-án, Kápolnánk búcsúja ( Szűz Mária szeplőtelen fogantatása, dec.8.) alkalmából idén is megrendezésre kerül a Biblia éjszakája programsorozat! A délután és este folyamán a következőképp kívánjuk ébren tartani érdeklődéseteket:

16.00-17.00: Gitáros szentmise a kápolnában

17.00 - 18.30: A Meglepetés Színház előadása ( helyszín: tornaterem)

18.30 - 19.00 Agapé

19.00 - 19.45: Bibliodramatikus foglalkozás kiscsoportokban

20.00 - 20.45: Iskolánk volt diákja, Bartók Beáta tanúságtétele

21.00-21.30: Liturgikus táncok - Gosia FMM ( tornaterem)

21.30 - 22.00 : Zenés áhitat az énekkar közreműködésével

2012. december 2.

-December 6-án, reggel  a Mikulás - ha lányainkat, a pedagógusok kifaggatása után, arra még mindig érdemesnek találta- kollégistáinknak is kedveskedni kíván némi jelképes ajándékkal! Ne feledjétek vidám énekszóval fogadni érkezését!

 - Mindazokat, kik az adventi koszorú első gyetyáját ünnepélyes keretek között szeretnék meggyújtani, szeretettel hívják és várják az egri  Dobó térre december 2.-án, vasárnap délután 16 órára! 

2012. november 30.

"Karácsony készül, emberek!
Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek újra gyermekek
hogy emberek lehessetek!" 
/Wass Albert/

December 13.-án kerül megrendezésre iskolánkban a Luca napi vásár! Ezúton is kérünk benneteket és kedves szüleiteket, nagyszüleiteket kreatív ötletekkel vezérelve, készítsetek szép ajándékokat, hogy az eladásukból minél több bevételünk keletkezzék, melyet felajánlva a rászorulóknak, meghitt pillanatokat, örömet szerezhessünk a közelgő Ünnepek alkalmából! (amire számítunk:  mézeskalács, kézimunkás asztali, karácsonyfa díszek, egyéb ajándéktárgyak)

2012. november 30.

 - Végzős kollégistáink feledhetetlen pillanatokat szereztek nekünk Gombavató estjükkel. Lányok! Színvonalas műsoraitokkal, és a hosszú próbák alatt tökéletessé érő táncaitok bemutatásával igazán emlékezetessé varázsoltátok 2012. november 23.-át! Köszönjük! 

IMG_0430_1.JPG

2012. november 30.

 

- Újabb sikerekről számolhatunk be!

A Neumann János Középiskola Kollégiuma által szervezett reversi versenyen mi is képviseltettük magunkat! Csapattagok: Szalai Orsolya, Iván Antónia, Jacsó Ágnes, Tóth Gréta, Szabó Fanni. Helyszín: Eger, Agria Park Bevásárló Központ

Egyéni versenyben Szalai Orsolya 1. helyezést ért el.

Csapatban: Szalai Orsolya, Iván Antónia, Jacsó Ágnes 2. helyezést ért el.

Szép teljesítményetekhez gratulálunk!

2012. november 22.

 

- Jelentős változás történt életünkben: Hullai Dánielné, Szeréna tanárnő, ki 2006-tól állt kollégiumunk élén, átadta helyét a fiatalabb generációnak, utódjául Simonyák Nórát jelölte meg. Az új kinevezés 2012. november 19.-ével lép életbe.

Kedves Szeréna! Ezúton is hálás szívvel köszönjük az együtt töltött éveket, lellkiismeretesen végzett munkádat, mellyel példát mutattál nekünk, s azt a sok-sok fejlesztést melyet az elmúlt 6 évben sikerült megvalósítanod!

 

Bucsuztato1.docx

 

Helytállásodért jutalmazzon Téged a Jóisten egészséggel, békességgel, jókedvvel, sok-sok örömmel további életedben!

 Szerena.JPG

DSC06521.JPG

DSC06526.JPG

 

 Kedves Nóri! Kollégiumvezetői kinevezésedhez szívből gratulálunk! Munkádhoz, elhivatottságot, akaraterőt, jószándékot, tettvágyat kívánunk, no és persze Isten bőséges áldását!

 

A kollégium nevelőtestülete

2012. 11. 15.

 

- November 13.-án édes anyanyelvünket a magyar nyelvet ünnepeljük. 2011. szeptemberében döntött eként az országgyűlés, így emlékezvén meg 1844. november 13.-áról, mikor is törvényi szabályozás által, végre hivatalossá válhatott a magyar nyelv használata.

"Vannak, akik nem csak használják, hanem viselik is a nyelvet, mint egy ünnepi ruhát, hogy mások is megcsodálhassák, mert a nyelvnek, ennek a gyönyörű szőttesnek közösségre van szüksége. Annál szebb, minél többen viselik, és szövik bele a saját gondolataikat. "

Adja Isten az ilyen emléknapok, egyre többünket rádöbbentsenek arra, micsoda kincs birtokosai vagyunk. Ebben kitűnő segítségünkre sietnek a versek. Ma vegyük elő kedvenceink verseskötetét, fedezzünk fel újra páratlan mivoltukat. Elképesztő mennyiségben hever lábaink előtt a "csoda", hát hajoljunk le érte! Olvasni, hallgatni őket egyaránt lelket nemesítő foglalatosság!

http://www.12legszebbvers.hu/cikkek/videotar---esti-kerdes-.html

Ilyenkor persze nyilvánvalóvá válik az a tény is, mekkorára nőtt a különbség a hétköznapi használatú és az irodalmi nyelv között, mennyire hagytuk elsilányulni elképesztően érzékletes, sokszínű, költők által oly nagyra tartott kommunikációs eszközünk. Ebben a negatív folyamatban mindannyiunknak meg van a maga felelőssége, kié kisebb kié nagyobb mértékű, de hibáinkon soha nincs késő változtatni! Ne feledjük : "Nyelvében él a nemzet!" /Széchenyi/

Önmagunk művelésének, talán, legjobb módjául szolgálhat a memoriter tanulása! Éljünk a lehetőséggel! Örökítsünk igényesebb szókészlettel bíró anyanyelvet gyermekeinkre!

http://www.12legszebbvers.hu/

Kedvcsináló gyanánt néhány értekezés a magyar nyelvről:

Ékes-édes apanyelvünk - Sinkovits Imre tolmácsolásában:

https://www.youtube.com/watch?v=oT4CKxZWpeg

Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

https://www.youtube.com/watch?v=E5YuwkYZIFM

Egyik olaszóra során,

Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Európába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?

Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.

Miért mondom, hogy botorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet – és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?

Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, miért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.

Aki tipeg, miért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, –
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.

Lábát szedi, aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér. . .
Más nyelven, hogy mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó – egy kép – egy zamat!

Aki „slattyog”, miért nem „lófrál”?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, miért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?

Bandukoló miért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?

Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.

Aki cselleng, nem csatangol,
Ki „beslisszol” elinal,
Nem „battyog” az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!

Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?

Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg,
– Elárulja kósza nesz –
Itt kóvályog, itt ténfereg. . .
Franciául, hogy van ez?

S hogy a tömeg miért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s még sem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?

Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!

Firenze 1984. X. 12.

Azt hiszem, ezek után joggal érthetünk mi is egyet a következő kijelentéssel:

"A magyar nyelv - azt hiszem, meggyőztelek Barátom -
külön-leges-legszebb nyelv kerek e nagy világon!"

2012. november 13.

 

 - November 9-én, énekkarosaink, lelkiismeretes, kitartó kórustevékenységükért jutalomban részesültek. A pesti Operaházban tekintették meg Csajkovszkij Anyegin balett előadását, majd másnap a Nemzeti Gallériában a Hősök, királyok, szentek magyar történelmi kiállítást is meglátogatták. Íme pár pillanatkép az eseménydús hétvégéről:

DSC06502.JPG

DSC06506.JPG

DSC06516.JPG

2012. november 12.

 

- Örömmel közöljük, hogy Barta Eszter 11.n osztályos diákunk a Szent Hedvig Kollégium által rendezett "Istenes versek az ifjúság életében" szavaló versenyen 4. helyezést ért el.Szép teljesítményéhez gratulálunk!

2012. november  7.

 

-Iskolánk idén 2012. november 16.-án ünnepli fennállásának 160. évfordulóját. A következő programokkal kívánjuk emlékezetessé tenni e jeles dátumot:

  • 16 órától ünnepi hálaadó szentmise bemutatására kerül sor iskolánk kápolnájában

Celebrálja: Ft. Dr. Seregély István nyugalmazott egri érsek
Koncelebrálnak: Ft. Dr. Katona István püspök, Ft. Buda Péter és Ft. Dr. Lengyel Gyula

  • 17 órakor megemlékezés és műsor várja a kedves érdeklődőket a Szent Margit teremben

Előadók: Ft. Dr. Seregély István, Ft. Dr. Lengyel Gyula, Szilágyi Károly író és zeneiskolánk növendékei

  • Előre láthatólag 18 órától lehetőség nyílik diákjaink munkáiból rendezett kiállítás megtekintésére is. 
  • Minden kedves, egykor itt tanító pedagógust, e falak közt tanuló diákot, szüleiket, s velünk ünnepelni vágyó érdeklődőt  szerettel hívunk, és várunk rendezvényünkre!

- November 1.-jén Mindenszentek, majd november 2.-án halottak napján, evilágból elköltözött szeretteinkre emlékezünk. Temetőink felkeresése és ott virágok, mécsesek elhelyezése igen szép szokás, ám mit sem ér, ha kiüresedett, tartalom nélküli sokszor önmutogatásról szóló cselekedetté silányul. Az igazi hangsúly a sírok felett, avagy tempolomokban értük mondott imádságokban rejlik! Szakítsunk időt ezen fohászok elvégzésére, hisz nekik erre van leginkább szükségük, s mi más tehetne boldogabbá minket, tölhetne el nagyobb békével, megnyugvással, mint a tudat, hogy lelkük segítségére lehettünk, hozzájárulhattunk örök üdvösségük elnyeréséhez.

https://www.youtube.com/watch?v=k1-TrAvp_xs

https://www.youtube.com/watch?v=Q5sg-169Jlk

https://www.youtube.com/watch?v=COCaq-lKNds

2012. október 26.

- Örömmel közöljük, hogy kollégiumunkban megrendezett szépkiejtési versenyen, Sanctás diákunk, Dudás Csenge (10.n) második helyezést ért el! Szép eredményéhez szívből gratulálunk, további hasonló sikereket kívánunk! Ugyanakkor, ezúton szeretnénk köszönetet mondani a zsűri elnökének, Hervai Ágnes tanárnőnek lelkiismeretesen végzett munkájáért, Hullai Dánielné Szeréna és Simonyák Nóra tanárnőket pedig elismerés illeti a verseny szervezésért, lebonyolításáért, sok-sok részletre is kiterjedő áldozatos munkájáért.

2012. október 25.

- Kedves Lányok! Október 28.-ától november 4.-éig őszi szünetre bocsátunk benneteket! Pihenjétek ki az első két dolgos hónapot, hogy aztán friss erővel láthassunk újra munkához!

2012. október 22.

- Október 23.-án ünnepeljük az 1956-os forradalom és szabadságharc 56. évfordulóját. Akinek módjában áll, vegyen részt lakhelyén rendezett ünnepi megemlékezésen, hálaadó szentmisén és kísérje figyelemmel a közszolgálati televízió, rádió egész napos az 56-os eseményekkel foglalkozó műsorait! Mindannyiunk lelkének szüksége van igazi eszmékre, hősökre, példaképekre, tiszta jellemekre, pláne napjainkban, mikor oly sok a kétszínűség, hazugság, és álszenteskedés. Kívánok valamennyi kedves olvasónknak méltóságteljes emlékezést!

https://www.youtube.com/watch?v=554ZJUv-avQ

https://www.youtube.com/watch?v=uRpEWqmhpeE

https://www.youtube.com/watch?v=gOPQsaW9Isc

2012. október 21.

- Október 22.-én és 23.-án tanítási szünet lesz iskolánkban. Október 24-én, szerdán térünk vissza a rendes "kerékvágásba". Ugyanakkor, e hét szombatján dolgozzuk be a hét eleji szünnapot, így a szombati tanítási napra a diákok hétfői órarenddel készüljenek( október 27.)! Kollégistáinkat ezúton is kérjük, péntek délután és este folyamán pakolják ki az ebédlő hűtőiben tárolt élmemeiket, mert az őszi szünetre áramtalanítjuk őket!

- Iskolánkban október 19.-én, Pénteken, 15.00-17.00-ig fogadó órára várjuk a kedves szülőket! A kollégiumi nevelőket a 2. emeleten, a nevelői szobában legyenek szivesek felkeresni!

2012. október 16.

- Október 25.-én, délután három órai kezdettel Szépkiejtési versenyt rendez kollégiumunk Karinthy Frigyes  születésének 125. évfordulója alkalmából.  A megmérettetésre Eger városának minden magyar irodalmat és anyanyelvét kedvelő kollégistáját szerettetel invitáljuk!

Kollégiumonként 1 fő nevezését várjuk. A verseny első fordulójában a diákok egy magyar szerző szabadon választott prózai szövegét olvassák fel, maximum 3-5 perc időtartalomban. A szabadon választott szövegből mindenki hozzon magával két példányt /egyet a zsűri részére./

Ezt követően a második fordulóban a helyszínen kapott kötelező szöveget – rövid felkészülési idő után – kell előadniuk.

A nevezés leadásának határideje: 2012. október 19.

            A jelentkezéseket telefonon(312-373), vagy email-ben (siminori@freemail.hu) várjuk.

Eredményes felkészülést kívánunk minden diáknak!

A vetélkedő helyszíne:

Kollégiumunk közösségi terme 2. emelet (210-es terem),

Kossuth Lajos út 8. 

2012. október 15.

 

-A Rómában tartott pápai szentmisével egyidőben megkezdődött a hit éve az egri főegyházmegyében is. Városunkban Dr. Ternyák Csaba érsek mutatott be ünnepi szentmisét a Bazilikában, melyre az egyházmegye valamennyi papja meghívást kapott. Mottóul: "Növeld bennünk a hitet!" Jézushoz intézett apostoli kérés választatott.

Összefoglaló a délelőtti történésekről a Szent István Televízió jóvoltából:

http://www.tveger.hu/hirekreszlet.php?hir=5931

2012. október 11.

- Lányok! Az Érseki Szent József Kollégium bulit szervez egyházi lánykollégisták számára. A várva várt eseményre 2012. október 11-én 18.30-tól kerül sor. Belépő jelképes összege: 200 ft, mely egy pohár ajándéküdítőt is tartalmaz! Nagy szeretettel várnak Benneteket a szervezők a természetesen alkohol és füstmentes rendezvényükre!

2012. október 9.

- A tiszta szerelemért megrendezésre kerülő imaestről a Szent István televízió felvételt készített, melyet az alábbi linkre kattintva ti  is megtekinthettek:

http://szentistvantv.hu/index.php/features-mainmenu-35/hirek-esemenyek/18283-imaest-a-tiszta-szerelemert

2012. október 6.

- 2012. október 3-án, 19 órai kezdettel imaestet tartanak az Eszterházy Károly Főiskola A épületében, közismertebb nevén a Lyceumban! Az összejövetel célja a házasságig megőrzött tisztaság, igazi értékének megvilágítása, s ennek tudatos megélése, erre való őszinte törekvés. Az előadók között viszonthallhatjuk majd a Sancta-sok kórusát is. Mindenkit, akinek kétségei vannak párkapcsolatát illetőleg, avagy elbizonytalanodott és megerősítésre vágyik nagy szeretettel várjuk A Lyceum első emeleti kápolnájába!

2012. október 2.

- A mai napon tartottuk meg - szokásos havi - taize-i imaóránk a kápolnában. Ezúttal német testvériskolánk diákjai is belapcsolódtak közös imádságainkba, énekeinkbe. Érdeklődő kedves tekintetük jótékonyan hatott ránk. Reméljük, hangszerek által kísért énekkarunk előadásában hallott szép imádságaink hosszú időre megőrzik majd emlékzetükben! Pogonyiné Lukács Zsuzsanna tanárnőnek ezúton is köszönjük, hogy felkészítő munkájával nagymértékben hozzájárult az est eredményességéhez.

2012. szeptember 26.

- Kollégiumunk is képviseltette magát a Wigner kollégiuma által rendezett Eged- futó versenyen szeptember 19-én. Csanálosi Réka (11.n) és Francia Júlia (11.n) 1 óra 12 perc alatt teljesítették a távolságot, amely az 5.-6. helyre volt elegendő. Lányaink szép teljesítményéhez ezúton is szívből gratulálunk!

2012. szeptember 27.

 - Tájékoztatjuk kollégiumunkba jelentkező - tanulmányait nem a Sancta-ban folytató-  diákjainkat, hogy kérelmeiket elbíráltuk, s a következő növendékeknek tudunk férőhelyet biztosítani:

- Havris Nikoletta

- Kéri Vivien

- Gombaszegi Zsanett

- Mészáros Dorina

- Forgács Klaudia

- Batki Flóra

- Kovács Flóra

- Lőrincz Vivien 

- Balázs Rebeka Luca

- Koczka Renáta

Szeptember 2-án, délelőtt 10 órától várunk benneteket, ne feledjetek magatokkal hozni:  

- ágyneműhuzatot

- lakatot - (pótkulcsokkal, bilétával, melyre nevetek kerül)

- 3000 ft-ot esetleges tanév alatti gyógyszer kiadásra, kollégiumi berendezés rongálódására- természetesen a fel nem használt összeg tanév végén visszakerül a diákhoz.

- orvosi igazolást, arról, hogy közösségbe mehettek.

- személyigazolványképet

- összeírást azon gyógyszerekről,esetleges gyógyszerérzékenységről, allergiáról, melyre a tanév során oda kell figyelnünk

- A/5-ös alapú füzetet

- szülők elérhetőségét, mobilszámukat, ha változás történt a jelentkezési lapon feltüntetetthez képest.

2012. augusztus 29.

 

- Augusztus 20.-án  Államalapító Szent István királyunkra emlékezünk. Ugyanakkor érdemes első koronás uralkodónk országfelajánlása előtt is főt hajtanunk, hisz a magyarság tudatában - a módszeresen végzett múlthamisítás ellenére is - mélyen beívódott: Égi Édesanyánknak köszönhető, hogy annyi katasztrófát megélt nemzetünk ma is él! Teljék tehát a nap az ünneplés és hálaadás jegyében! Vidám programok garmada vár bennünket, ám ne feledkezzünk el hálaadó szentmisén való részvételről sem! Imádkozzunk a nemzetért, az összetartozásért, egységért, s hitben való gyarapodásunkért. "Mert Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz!" Egyúttal az új búzából készített kenyér sütése és a bő gabonatermésért való köszönet mondás ugyancsak a mai nap feladata!

Ha tehetjük kisérjük figyelemmel olimpiai bajnokaink ünnepi fogadását televízión, interneten keresztül! Mert vannak, akikre rendkívül büszkék lehetünk!:)

https://www.youtube.com/watch?v=90LNOPUTVEY

https://www.youtube.com/watch?v=_Bya6-gjef4&feature=related

https://www.youtube.com/watch?v=3UvgTtUaa48&feature=related

2012. augusztus 19.

 

- Kedves jelenlegi és leendő kollégistáink!

- Bár még tombol a nyár, mégis egyre többen készülődtök vissza lélekben hozzánk, a második emeletre:) Ezért, itt és most tájékoztatnánk benneteket a BEKÖLTÖZÉS pontos dátumáról: 2012. szeptember 2-án, vasárnap, d.e. 10 órától várunk benneteket nagy szeretettel! Új lakóink szülei számára 12 órai kezdettel szülőértekezletet tart kollégiumunk vezetője, Hullai Dánielné, Szeréna néni.

Tanévnyitó szentmise 14 órakor veszi kezdetét az egri Bazilikában, a veni sancte-ra diákokat és kedves szüleiket, rokonaikat is hívjuk és várjuk!

2012. 08. 07.

 

- 2012. júlis 22.-én a nagy, Hunyadi János vezette, török felett aratott 1456-os nándorfehérvári győzelemre emlékezünk.  Ennek a jeles eseménynek híven őrzi emlékét a déli harangszó immáron 556 esztendeje! Komoly jelentőséggel bírt e méltatlanul agyonhallgatott esemény, hisz nemzetünk vitézei nem csupán hazánkat mentették meg, de egész Európát s a keresztény kultúrát az iszlám térhódításától! A csata részleteinek felelevenítésével és hálaadó imával gondoljunk mi is elődeink páratlan áldozatára, s adjunk hálát a Jóistennek, s a magyarok Nagyasszonyának hathatós égi támogatásáért! Deo Gloria!

https://www.youtube.com/watch?v=oZ1DPf3edQU&feature=related

https://www.youtube.com/watch?v=SyNnnrfV6zg&feature=related

https://www.youtube.com/watch?v=He2OCa7pjXM

 

Emlékezz, Európa a déli harangszóra,
Tudod-e még, miért szól a harang?
Miért, miért, miért –
A nándori hősökért!

Mért szólt a harang azon a véres hajnalon,
Az aradi tornyokon,
Tudod-e még, miért, miért? -
A szertefoszlott álmokért, a tizenhármakért,
Óóóóó

Refr:
/Hallgass a harangszóra,
Te büszke Európa,
Tudod-e már,
Miért szól a harang? / x2


Még most is sír a harang
A trianoni tájakon,
Tudod-e még, miért, miért? -
A széttépett részekért,
Az odakint rekedtekért,
A szétszakadt családokért,
A be nem gyógyult sebekért,
A szívekbe fojtott jajokért,
Miért, miért, miért –
Egy egész nemzetért!

Emlékszel még, Európa,
Az ’56-os ágyuszóra, s a lyukas lobogóra,
Tudod-e még, miért szól a harang?
Miért, miért, miért –
A tőled kapott reményekért,
Egy cserben hagyott nemzetért,
Koncnak dobott népekért,
A feláldozott hősökért!


Refr:
/Hallgass a harangszóra,
Te büszke Európa,
Tudod-e már,
Miért szól a harang?/ x3

2012. július 22.

 

 

 

- Kollégiumunk iránt érdeklődő kedves látogatóinkat arra kérnénk, időzzenek kicsit nálunk, s nézzenek szét weboldalunkon, hogy minél több információ birtokában, tudják meghozni a leghelyesebb döntést gyermekeik számára! Reméljük kollégiumunk "értékei" egyértelművé teszik választásukat! Amennyiben mellettünk döntenek, itt mellékelnénk a jelentkezési lapot, melyet kitöltve kellene eljuttatni címünkre.

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/kollegiumi-felveteli-kerelem.doc

Bizalmukat irántunk, ezúton is köszönjük, igyekszünk megszolgálni!

2012. június 20.

 

- A mai nappal véget értek az érettségik, s végzőseinknek is kezdetét veszi a vakáció! Sikeres vizsgáitokhoz szívből gratulálunk! Drukkolunk, hogy mindenki felvételt nyerhessen oda, ahová szeretné, s betölthesse Istentől rendelt hivatását! Ezen jókívánságokkal búcsúzunk tőletek, de reméljük nem túl hosszú időre! Ha akad némi szabadidőtök keressétek fel alma mater-eteket, ahol mindig nagy szeretettel látunk benneteket, kedves "öreg diákok"!

2012. június 20.

 

- Az érettségizők kivételével minden diákunknak kirobbant a nyári szünet! Jó pihenést, élménydús napokat kívánunk Nektek! Azért, ha olykor mégis unatkoznátok, vegyetek egy szép könyvet a kezetekbe s olvassatok, ha hosszabb lélegzetvételű regényhez nem éreztek késztetést, még mindig rendelkezésre állnak a novellák, no és persze a csodálatosabbnál csodálatosabb versek, nincs oly emberi érzés, melyből ne született volna már remekmű!Kutassatok, s csodálkozzatok rá e téren is a világ szépségére!Túl az esztétikai örömön, tárgyi ismeretben, kifejezésmódban is sokat gazdagodhattok, ezért mindenképp kívánatos az ilyen irányú szabadidőtöltés! S persze szeretnénk tudatosítani azt is bennetek: a Jóistennél nincs látogatási szünet, a napi teendőitek közepette, szánjatok Rá is időt, meséljétek el Neki örömeiteket, bánataitokat, mert úgy képes titeket meghallgatni, s lelketekben békét teremteni, mint senki más! Isten áldása kísérje vakációtok minden napját!

2012. június 17.

 

- Bodonyba tett kirándulásunk- a zuhogó eső ellenére -  remekül sikerült. Egy rendkívül kedves, őseink hagyatékát egész sajátos módon megjelenítő fiatal házaspárt volt szerencsénk megismerni a bodonyi Kincsesházban. Az országban is egyre jelentősebb hírnévnek örvendő Gál Kriszta lehetővé tette számunkra, hogy minta alapján  megrajzolhassuk,  festhessük  az egyes tájegységek motívumait bögrére, csempére. Hatalmas élményt jelentett ez a fajta alkotás mindannyiunk számára. A kiscsapat jóhangulatához nagyban hozzájárult egyik kollégista diáklányunk, Fejes Fanni édesanyja, ki nagy szeretettel várt bennünket, pogácsával, süteménnyel, üdítővel is kedveskedett a munkába merülő ifjúságnak. Ezúton is hálás szívvel köszünjök a gondoskodást, s hogy sikerült ily módon is feledhetetlenné varázsolnia ezt a délutánt!

Egyúttal megragadnám az alkalmat s buzdítanék minden weboldalunkat iránt érdeklődőt, szakítson egy napot a nyár folyamán arra, hogy ellátogasson Gál Kriszta otthonába: kipróbálni tehetségét, megismerni őseink mentalitását, s nem utosó sorban gyönyörködni a település nyújtotta festői tájban! Némi ízelítő:

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/bodony1.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/bodony2.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/bodony3.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/bodony5.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/bodony6.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/bodony7.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/bodony8.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/bodony9.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/bodony10.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/bodony11.jpg

 

Kriszta elérhetősége: http://www.bodony.hu/?action=regio&id=3&pageIdx=11

2012. június 12.

 

- A kollégiumi gyermeknap délutáni történései képekben:

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/gyereknap1.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/gyereknap2.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/gyereknap3.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/gyereknap4.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/gyereknap5.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/gyereknap6.jpg

2012. június 11.

 

- Június 18.-ával kezdetét veszik a szóbeli érettségik. Kollégiumunk egész héten ügyeletet ad, végzőseink végett. Vizsgáikhoz ezúton is sok sikert kívánunk! A bankettet, tervek szerint, június 20-án, az ünnepélyes eredményhirdetés után,  este 19. órás kezdettel tartják maturált növendékeink.

2012. június 11.

 

- Ünnepélyes tanévzárásra, "Te Deum-ra"június 15-én, Pénteken, 11 órától kerül sor az egri Bazilikában, melyet bizonyítványosztás követ az iskola falai között. Kérjük a kedves Szülőket, hozzátartozókat, ha idejük engedi jöjjönek el, örüljünk együtt gyermekeink sikereinek, s adjunk hálát a tanév minden öröméért, bánatáért, tapasztalatért a Jóistennek!

2012. június 11.

 

- Június 14-e, csütörtök, reggeltől estig a Diáknapi programok jegyében zajlik majd. Kollégista lányainkat kérjük, délutánjukat úgy osszák be, hogy jusson idő kiköltözés előtti pakolásra, ne maradjon itt semmi fontos személyes holmi a vakációra!

2012. június 11.

 

KOLLÉGIUMI GYERMEKNAPI PROGRAMOK

 

2012. JÚNIUS 11. HÉTFŐ

 

-         13. 00: Kézműves foglalkozások (5-8. évfolyam részére)

-         17. 00: Sorversenyek az iskolaudvaron a felsőbb évesek szervezésében

-         18. 00: Nyársalás, vacsora az iskolaudvaron

-         18.30: Játék, sport, közös gitáros énekek a tábortűz körül

JÚNIUS 12. KEDD

 

-         11.50: Kirándulás Bodonyba, kézműves foglalkozás, kerámiafestés, égetés ( 9-12. évfolyam)

-         13.00: Kirándulás Síkfőkútra ( vízi-biciklizés a tavon)

-         17. 00: Sétakocsikázás és íjászat

-         19.00: Gyermeknap zárása, kollégiumi közgyűlés gyermeknapi meglepetéssel

A kollégium nevelőtestülete

2012. 06.06.

 

- Tanévzáró kollégiumi túránkra, terveink szerint, június 9-én, Szombaton kerül majd sor. Kitűzött útvonal: Felsőtárkány - Oldal- völgy - Völgyfő-ház - Csereszenyés -lápa - Hosszú - völgy - Hór - völgy - Pazsag - erdészház - Oldal - völgy - Felsőtárkány. Távolság: kb. 21km.

A Hór- völgy - Hollós - tető állomások után Miskolcra utazunk autóbusszal, majd onnan vonattal vagy busszal érkezünk haza.

Indulás 6.50-kor az iskola portájáról. ( Buszpályaudvar 7.10 - Felsőtárkány)

Érkezés 16.30-kor vagy 18.30-kor.

Jelentkezni Szeréna néninél vagy Hajni néninél tudtok június 7.-éig.

Mindenkit szeretettel várunk!

2012. 06. 05.

 

 

- Június 4-én országszerte megemlékezésekre kerül sor, a trianoni békediktátum hatályba lépésének 92. évfordulója alkalmából. Adja Isten, hogy a délután fél ötkor megkonduló harangok zúgása, majd az azt követő kis műsorok közelebb hozzák egymáshoz lelkeink itt a Kárpát-medencében s szerte a nagyvilágban. Az elszenvedett borzalmak acélozzák jellemünk, erősítsék hitünk, hogy nemzetünk méltóképp be tudja teljesítani Istentől kapott küldetését! Deo Gloria!

https://www.youtube.com/watch?v=Z0Fa_vaLwUk&feature=related

https://www.youtube.com/watch?v=qCuB_QUe9A0

https://www.youtube.com/watch?v=3wlJFtXXIAU

2012. 06.03.

 

- E perctől kezdve megtekinthető a teljes kollégiumi ballagás hang- és képanyaga a youtube-on ( 5 részben)

https://www.youtube.com/watch?v=JZa6wxTZ0Lc

http://youtu.be/noc31t6O9Ck

http://youtu.be/CPBapljr13k

http://youtu.be/3VbcUIvGk2g

http://youtu.be/zanjbHjZPXk

2012. május 30.

 

- Kollégiumunk nagylányai kézműveskedtek, hogy gyermeknap alkalmából ily módon is kedveskedjenek az Egri Gyermekotthon és Fogyatékosok Otthonában élő kislakóknak, kiket a tanév során rendszeresen látogattak, s igazán megkedveltek. Ezért, különös szeretettel, odafigyeléssel alkották a kisajándékokat.

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/keszulet1.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/keszulet2.jpg
Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/keszulet3.jpg

2012.05.30.

 

- Íme a kollégiumi szerenádról, ballagásról készült kisvideok, mely első alkalommal a youtube-on is megtekinthetők:)

https://www.youtube.com/watch?v=EJkJMQmujv8&feature=youtu.be

https://www.youtube.com/watch?v=VrLScaP4cUQ&feature=youtu.be

2012. május 23.

 

- A Sancta-s nagylányok bérmálkozására 2012. május 27-én, Vasárnap kerül sor, az egri Bazilikában 10 órás kezdettel. Kinek módjában áll, ünnepelje velük együtt a Szentlélek kiáradásának nagy ajándékát! A nagykorú kereszténység szentségét felvenni készülő diákjaink szeretettel kérik, és hálás szívvel köszönik az értük mondott imákat!

https://www.youtube.com/watch?v=9l3TgAXurJg

"Szentlélek, úgy kérünk szállj le ránk,

töltsd el a szívünk, életünk.

Új élet és áldás szálljon ránk

Küldd el a lelked, úgy kérünk Istenünk!"

2012. május 23.

 

Örömmel tájékoztatjuk a kedves Olvasóinkat, kollégiumunk jelentős beruházásoknak köszönhetően, komoly fejlesztésen esett át az utóbbi hónapokban! A közösségi termünk 30 székkel, projektorral, óriás vetítővászonnal, és egy közvetlen internet csatlakozással, tv-tunerrel rendelkező médiaszerverrel lett gazdagabb. Ily módon, heti csoportfoglalkozásaink, filmklubjaink, itt megrendezett vetélkedőink, s egyéb kollégiumi programok színvonalasabb minőségben zajlanak majd.

Továbbá megújult számítástechnika termünk is, ahová új,  egységes PC-k kerültek, villámgyors  internetes kapcsolattal párosítva  a lányok nagy örömére:)

S ugyancsak sokak álma vált valóra, az internet egész kollégiumra történő kiterjesztésével. A szülők megnyugtatásául közöljük: az internet használat hozzáférése korlátozott, tanári irányítással történik, a gyerekek érdekeit, egészséges fejlődésüket mindenkor szem előtt tartva.

A gyerekek kényelméhez anyagi áldozatokun túl sok-sok emberi jóindulatra, szabadidő felajánlásra is szükség volt. Úgy igazságos, ha megemlékezünk azokról, kik nélkül nem valósulhatott volna meg a jelentős beruházás. Az induláshoz pénzre volt szükség! Így mindenekelőtt  köszönjük a kedves szülők anyagi támogatását, az iskola vezetésének, a C.J.rend nővéreinek segítő közreműködését, Kollégiumunk vezetőjének, Hullai Dánielné, Szerénának s nem utolsó sorban a kivitelezés olykor embert próbáló küzdelmeivel hősiesen megbírkozó rendszergazdánk Németi Judit tanárnőnek áldozatos munkáját! Végül de nem utolsósorban, a két szakember heteken át tartó gépekkel folytatott küzdelmét!:)))

Némi ízelítő az új berendeésekről:

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/msz1.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/msz2.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/msz3.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/msz4.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/msz5.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/msz6.jpg

 

- Értékes vasárnap délutáni programra szeretném felhívni figyelmüket! Május 20-án, d.u. 18.00-tól, Egerben, a Dobó - téri Szent Antal templomban, Eperjes Károly színművész tart önálló zenés irodalmi estet," Az igazat mondd, ne csak a valódit" címmel, a XX. század legjelentősebb magyar költőinek istenkereső verseit hívván segítségül. Az est védnöke: Dr. Ternyák Csaba egri érsek.

http://www.egriprogramok.hu/hu/esemenyek/view/238674/date/2012-05-20/211.html?return_to=L2h1L2VzZW1lbnllay9kYXRlLzIwMTItMDUtMjAvMjExLmh0bWw%3D

2012. május 19.

- Hargitai Dénes, iskolánk étkezését biztosító vállalkozó,  ezúton is tájékoztatja a kedves szülőket, hogy 2012. május 1.-jétől, - jelen gazdasági helyzetből kifolyólag - emelni kényszerül az étkezés térítési diját, így  a teljes összeget fizetők ezentúl napi 824 ft-tal, az 50%.os kedvezményben részesülők 412 ft-tal kell, hogy számoljanak. A kicsiknél, a tízórai s az uzsonna 1002 illetve 501 ft-ra módosítja a napi költségeket.

2012. május 18.

 

- Kedves végzősök! Régi tartozásom kívánom törleszteni! Igértem, ha megkapom a kollégiumi szerenádról készült fotókat, azt itt közzé is teszem. Bocsássatok meg a nem túl jó minőségért, s közelítsétek meg úgy, legalább megörökítettetek ezek a pillanatok:)

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/1.a.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/2.a.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/3.a.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/4.a.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/5.a.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/6.a.jpg

2012. május 16.

 

- Tavasz is van, madárkák is csicseregnek, ezért ajánlom megtekintésre a következő nagyon édes  kisvideot

https://www.youtube.com/watch?v=SiIk0e0X8Wc&feature=related

2012. május 13.

 

- Május 9.-ét  a Béke napjaként ünnepljük. 1945-ben ezen a napon hallgatnak el végképp a gyilkos fegyverek, s ezzel véget ér a II. világháború Európában.

http://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/a_ii_vilaghaboru_befejezodesenek_napja_europaban__a_gyozelem_napja

https://www.youtube.com/watch?v=TGYyqJlYc08&feature=relmfu

2012. május 9.

 

- A mai napon, 2012. május 7-én ünnepljük az egri bazilika felszentelésének 175. évfordulóját! Ez alkalomból ünnepi szentmise bemutatására kerül sor 10 órai kezdettel. Kinek módjában áll, tegye tiszteletét, adjunk együtt hálát a magasztos épületért a Jóistennek!Többi kedves olvasónkat arra kérném, mondjon egy rövid hálaimát a sok áldozatért, mely az épület megszületéséhez és fenntartásához, megóvásához eddig szükségeltetett! Deo Gloria!

2012. május 7.

- Minden érettségiző lányunknak drukkolunk! A Szentlélktől nyerjetek megvilágosodást! Fogalmazzatok árnyaltan(magyar), számoljatok pontosan(matematika), emlékezzetek helyesen(történelem).

Osztálykiránduloinknak esőmentes, élményteli városnézést kívánunk!

2012. 05.07.

- Vasárnap anyák napjára virrad. Minden drága Édesanyát Isten éltessen sokáig! Tiszta szívből köszönjük azt a páratlan, semmihez sem hasonlítható Szeretetet, mellyel minden nap körül vesztek bennünket! Mindezt meghálálni képtelenség, ezért a Jóistent kérjük jutalmazzon meg Benneteket jó egészséggel, hosszú élettel, s egyszer majd az örök üdvösséggel! Mi gyerekek, pedig csak reménykedhetünk, egyszer hozzátok hasonló jó szülei lehetünk saját gyermekeinknek! Édesanyák, Nagymamák, Dédik sok boldogságot Nektek!Szerettetel egy dalcsokor:

https://www.youtube.com/watch?v=SRjpYGKEV4I&feature=related

https://www.youtube.com/watch?v=9MNqMGQDEDg&feature=related

https://www.youtube.com/watch?v=q1rgM8LPynQ&feature=related

https://www.youtube.com/watch?v=W5vZeiSzfAI&feature=related

https://www.youtube.com/watch?v=KENYEuKszWk

https://www.youtube.com/watch?v=Qag9ti7bsYM&feature=related

https://www.youtube.com/watch?v=F4bKbAQHrCY&feature=related

https://www.youtube.com/watch?v=IgFYzLwrXRM&feature=related

A világon van sok millió ember,
s van sok ezer, ki téged szeret.
De hogyha baj van, már egyik sem ismer,
nem törődik senki sem veled.
Csak egy van, aki melletted áll mindig,
őrangyalod, úgy jár, vigyázva rád.
Ha rossz is vagy, ő mindig jónak lát.
A te drága, édes, édes, édes jó anyád.

Csókold meg édesanyukádat százszor,
mondj este érte szívedből imát.
Bárhogy szeretnek téged talán máshol,
a legjobban mégiscsak az anyukád imád.
Mindig úgy tégy, ahogy anyukád mondja.
Felderül arcod, ha lágy hangján szól.
Hisz, te vagy minden öröme és gondja.
Szívedbe vésd ezt kispajtásom jól.
Szívedbe vésd ezt kispajtásom jól.

Szeresd, becézd hát édesanyukádat.
Ő a földön a legdrágább kincs.
Csak akkor tudod mi a bú, a bánat,
ha egyszer ő Isten őrizz nincs.
Van nékem pompás, gazdag, szép lakásom,
de koldus kunyhóm lehetne tanyám,
ha mégegyszer úgy, mint Te kispajtásom:
csókolhatnám édes, édes, édes jó anyám.

Csókold meg édesanyukádat százszor,
mondj este érte szívedből imát.
Bárhogy szeretnek téged talán máshol,
a legjobban mégiscsak az anyukád imád.
Mindig úgy tégy, ahogy anyukád mondja.
Felderül arcod, ha lágy hangján szól.
Hisz, te vagy minden öröme és gondja.
Szívedbe vésd ezt kispajtásom jól.
Szívedbe vésd ezt kispajtásom jól.

 

- Idei kollégiumi ballagásunk méltán foglal majd helyet  feledhetetlen emlékeink nagy albumában. A személyes hangvételű búcsúzások, igazgatónő szép és tartalmas gondolatai,  Gyula atya áldásnál mondott bensőséges szavai, a gyönyörűen feldíszített épület, az ünnepi terítés, 8-os diákjaink által történő elegáns felszolgálással asztalunkra kerülő finom étkek együttesen járultak hozzá az igen magas színvonalhoz. Minden diáknak, pedagógusnak köszönjük fáradságos munkáját, mellyel elősegítették végzőseink nagy napjának feledhetetlenné válását!

A búcsúzók szivhez szóló szavai az ünnepi gondolatok és élménybeszámolók fül alatt olvashatók.

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/ball1.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/ball2.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/ball3.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/ball4.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/ball5.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/ball6.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/ball7.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/ball8.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/ball9.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/ball10.jpg

2012. május 3.

Ballagóinknak sok szerettel:

https://www.youtube.com/watch?v=lj0QyPPvKLk

https://www.youtube.com/watch?v=NjKVI_7pfU4&feature=related

2012. 05.03.

 

-Május 2-án, 3-án, 4.én esténként végzős növendékeink felkerekednek, hogy Szerenáddal köszönjék meg kedves tanáraik áldozatos munkáját. A csoport érkezése, várhatóan valamennyi napon az éjszakai órákban történik, így az esetleges zajokért minden kollégistánknak szives elnézését, megértését kérjük!

2012. május 1.

 

-Április 30-án, este 20.25-től a Duna Tv műsorára tűzi Jeleniczki István Harc a nemzet ellen című 4 részes dokumentum film első részét. Ajánlom figyelmébe minden kedves a nagyvilágot és saját népe sorsát megérteni kívánó honfitárs számára!

2012. április 30.

 

- Örömmel tesszük közzé, hogy László Liza, kollégiumunk 8. osztályos diákja, 3. helyezést ért el az Országos Könyvtárhasználati versenyen. Felkészítő tanára:Csatóné Poczok Katalin tanárnő, kinek áldozatos munkáját ezúton is hálás szívvel köszönjük! Liza, szép teljesítményedhez gratulálunk, további hasonló eredményeket kívánunk!

 

- A négynapos hosszú hétvégére mindenkinek jó pihenést, tartalmas kikapcsolódást, lelki feltöltődést kívánunk! Használjátok ki a jóidőt, s legyetek minél többet a természetben, de legalábbis kint a szabadban, a friss levegőn!

2012. április 26.

 

-  "A szárny megnőtt, üresen áll a fészek,

Csak álom volt a régi jó világ, 
És mint a fecske alkonyati szélnek, 
Ma szárnyat bontott egy sereg diák."

Wass Albert

Vegzőseink számára karnyújtásnyi távolságra került a tanév vége, s az azt záró vizsgák letételének kezdete. Hagyományainkhoz híven, ezúttal is méltó módon szeretnénk búcsút venni ballagó ifjúságunktól, kik közül sokan 8 vagy 9 esztendőt töltöttek el Nálunk.   A kollégiumi ballagásra május 3.-án, csütörtökön 17 órától kerül sor.Áldást oszt: Dr. Lengyel Gyula atya.Szeretettel hívunk és várunk  erre a kápolnákban tartandó családias, bensőséges, meghitt eseményre minden kedves rokont, barátot, ismerőst, esetleg nosztalgiázni vágyó öreg diákot!:)

2012.április 25.

 

- Április 27-28-án iskolánkban kerül megrendezésre a katolikus iskoláknak szervezett országos szintű fizika verseny. A távolról érkező diákoknak kollégiumunkban adunk szállást, ezért arra kérjük a lányokat, igyekezzenek a szobáikat ennek tudatában átadni az érkező vendégeknek.

2012. április 25.

 

- A jóidőt várván, kisajándék a hétvégére:

https://www.youtube.com/watch?v=ANEVhrbQJ-E&feature=related

József Attila:
Tavasz van! Gyönyörű!

Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz,
a vén Duna karcsú gőzösökre gondol,
tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik
mezei szagokkal a tavaszi szél.

Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne,
friss, hóvirághúsú, kipirult suhanás.
Őzikém, mondanám, ölelj meg igazán!
Minden gyerek lelkes, jóízű kacagás!

Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég!
Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél!
Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel -
a mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!

 

- Néhány biztató sor megzenésítve, azoknak, kik nehézségekkel küzdenek :

https://www.youtube.com/watch?v=Szkh4I3P39k&feature=related



2012. április 21.

 

- Újabb sikerről számolhatunk be! Ezúttal kollégistáink alkotta énekkar szerezett arany minősítést a Megyei Kollégiumi Kulturális Fesztiválon! Nagy Adrienn tanárnőnek s lelkes kiscsapata valamennyi tagjának köszönjük áldozatos munkáját! Hálásak vagyunk, hogy színvonalas előadásukkal öregbítették hírnevünk!

2012. 04.18.

 

- Örömmel tesszük közzé, hogy Spartakiad sportversenyen kézilabdás Sanctás csapatunk második helyezést ért el! Lánykáink! Szép teljesítményetekhez szívből gratulálunk. Íme a dobogós csapat tagjai, boldog érmeseink:

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/kezi1.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/kezi2.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/kezi3.jpg

2012. április 17

 

- Április 16-án ünnepelte Szentatyánk, XVI. Benedek pápa 85. születésnapját. Mi mást is kívánhatnánk életére, mint a Jóisten bőséges áldását!

"Tartsd meg Isten Szentatyánkat

Krisztusnak Helytartóját!"

Amennyiben valaki szeretne részletesebben is tájékozódni Benedek pápa életéről, úgy javaslom megtekintésre:

http://metropolita.hu/2012/04/17/isten-eltesse-xvi-benedek-papat/

 

- Vasárnap délutánra remek és tartalmas kikapcsolódást igér a következő hanganyag, melyet szeretettel ajánlok minden kedves olvasónk figyelmébe!

Az előadást a fiatalság körében oly népszerű Pál Ferenc atya tartotta Budapesten még 2001-ben.

Érdekes mondandójának a következő címet adta:

Hogyan tesszük fel a kérdéseket az életünkkel kapcsolatban - ez hogyan befolyásolja a választ?

Férfi és női gondolkodás különbsége, egymással szembeni igények, tipikus esetek.

Útvonal, mely alapján elérhetővé válik a hanganyag:

http://palferi.hu/2001-2002

S itt a táblázat második sorában a meghallgatás linkre kattintsunk!

Remélem, a hallottak segítségével méginkább sikerül elfogadnunk és megértenünk egymást!:)

2012 április 15.

 

- A hétvégén újra szervezünk természetjáró túrát! Útvonalunk ezúttal:

Szilvásvárad - Gerennavár - Nagy-mező - Jávorkút - Lillafüred - Hámori- tó - Majális park

Szilvásváradig vonattal mennénk, majd hazafelé Lillafüredről Miskolcra busszal s Miskolcról vonattal Egerbe.

Távolság: 26  km

Indulás az iskola portájáról április 14-én, 7.30-kor.

Érkezés időpontja bizonytalan.

Jelentkezni Szeréna néninél, és Hajni néninél tudtok.

2012.április 11.

 

- Április 11., a magyar költészet napja alkamából versolvasásra buzdítanám kedves látogatoinkat! Talán túlzás nélkül állítható, Isten páratlanul gazdagon  ajándékozta meg nemzetünk útmutató költőkkel. A világszerte különlegesnek tartott magyar nyelv pedig nagy segítséget nyújtott abban, hogy belső érzéseket a lehető legárnyaltabban, legpontosabban fejezhessék ki. Sajnos csak kevesekben tudatosul, milyen nagy kincsek birtokosai vagyunk, így poétáink lelket melengető, gyógyítgató, avagy buzdító, tettre késztető alkotásai nem tudnak kiszakítani, s Istenhez emelni bennünket. Bár a médiában már érzékelhető pozitív fordulat ezügyben, azonban még sok tennivalónk akad......itt a remek alkalom újra olvasni/hallgatni  régi kedves költeményeket,esetleg keresgélni újakat, s ki tudja, talán felleljük bennük a válaszokat is életünk nagy kérdéseire! Némi ízelítő megzenísétett változatokból:

https://www.youtube.com/watch?v=_MWau3gG2qI&feature=related

https://www.youtube.com/watch?v=RMNQdfpfnxE&feature=related

https://www.youtube.com/watch?v=33SE_AWZjM0

https://www.youtube.com/watch?v=4J1Wobixkb8&feature=related

 

s mert szép, és anyáknapja közeledik:)

Mécs László: A királyfi három bánata
https://www.youtube.com/watch?v=mKqdQ0ieCUM&feature=related


Amikor születtem, nem jeleztek nagyot
messiás-mutató különös csillagok,
csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok.
A többiek láttak egy siró porontyot,
de anyám úgy rakta rám a pólyarongyot,
mintha babusgatná a szép napkorongot.

Maga adta nékem édessége teljét,
úgy ajándékozta anyasága tejét,
hogy egyszer földnek bennem kedve teljék.
Isten tudja, honnan, palástot keritett,
aranyos palástot vállamra teritett,
fejem fölé égszin mosolygást deritett.

Ma is úgy foltozza ingemet, ruhámat,
ma is úgy szolgál ki, főzi vacsorámat,
mint királyi ember királyi urának.
Amerre én jártam, kövek énekeltek,
mert az édesanyám izent a köveknek,
szive ment előttem előre követnek.

Amig ő van, vigan élném a világom,
nem hiányzik nekem semmi a világon,
három bánat teszi boldogtalanságom.
Az egyik bánatom: mért nem tudja látni
egymást a sok ember, a sok-sok királyfi,
úgy, ahogy az anyjuk tudja őket látni?

A másik bánatom: hogyha ő majd holtan
fekszik a föld alatt virággá foszoltan,
senki se tudja majd, hogy királyfi voltam.
Hogyha minden csillag csupa gyémánt volna,
minden tavaszi rügy legtisztább gyöngy volna:
kamatnak is kevés, nagyon kevés volna.

Hogyha minden folyó lelkemen átfolyna
s ezer hála-malom csak zsoltárt mormolna,
az én köszönetem igy is kevés volna.
Hogyha a föld minden szinmézét átadom,
az o édességét meg nem hálálhatom,
ez az én bánatom, harmadik bánatom.

2012 .április 11.

 

- A feltámadás örömhírétől jókedvű, Istentől áldott, kegyelmekben gazdag húsvéti ünnepeket kívánok minden kedves Sanctásnak és weboldalunk hűséges látogatóinak!

"Krisztus feltámadott

Szűnjetek már bánatok!

Ti is nyomán járjatok!

Feltámadást várjatok!

Feltámadt Krisztus!"

 

"Mennynek Királynéasszonya,

Örülj szép szűz alleuja.

Mert kit méhedben hordozni méltó voltál, alleluja!

Amint megmondotta vala, feltámdott alleluja!

Imádd Isten, hogy lemossa bűneinket alleluja!"

 

2012. április 8.

 

 

- A tavaszi szünet a mai nappal kezdetét veszi s egészen április 10.-éig zárva tartanak az iskola kapui:) Kérlek benneteket, azért a jól megérdemelt pihenés közepette  se feledkezzetek el részt venni a szent három nap liturgiában gazdag szentmiséin, hogy aztán Nagyszombat éjszakáján örömmel s tiszta szívvel hirdethessétek a körmenetben: Krisztus feltámadott, Alleluja, alleluja! :)

https://www.youtube.com/watch?v=zUuTRE4i5tA&feature=related

https://www.youtube.com/watch?v=DCuUuS-0TOM&feature=related

https://www.youtube.com/watch?v=fx5HCzKTZ0Y

2012.március 30.

 

- A tavaszi napsütés - úgy tűnik - kedvet csinált a vetélkedők, versenyek szervezéséhez, ezúttal újabb megmérettetésre invitálunk benneteket!

Az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium a KÖLTÉSZET NAPJA alkalmából Heves megye diákjai számára József Attila versmondó versenyt hirdet!

Kollégiumonként maximum 2 fő jelentkezését várják.

Jelentkezési határidő: 2012. március 31.

Verseny időpontja: 2012. április 11.(szerda) 15.00

Jelentkezési feltétel: Egy József Attila vers és egy szabadon választott költemény

 

Bővebb információkért forduljatok bizalommal Andi nénihez!

 

2012. március 28.

 

- vasárnap délutáni kikapcsolódásképp ajánlom:

https://www.youtube.com/watch?v=5sBp5FDkFIU&feature=related

 

- Most bukkanttam erre a gyönyörűségre, remélem mások is legalább úgy kedvüket lelik majd benne, mint én. Sok-sok ilyen művészre lenne szüksége ennek az országnak, s köszönet Istennek, amiért nekünk adta ezt a fantasztikusan tehetséges férfit! Perfect performance!:) Szereppel való azonosulás, átélés felsőfokon fűszerezve tökéletes énekhanggal, az erőlködés legcsekélyebb jele nélkül:).

https://www.youtube.com/watch?v=P-ekdIWv1nM&feature=g-vrec&context=G270faf8RVAAAAAAAABg

 

- A  hétvégén, március 24-éről 25-ére virradó hajnalon hazánk is átáll a nyári időszámításra, ne feledkezzünk elalvás előtt óráink mutatóit "előretekerni", nehogy lemaradjunk a vasárnapi szentmiséről, mert túl a nagyböjti szent időn, március 25-én ünnepli a katolikus világ Jézus szűzi, szeplőtelen fogantatását ( hogy aztán épp 9 hónap elteltével, dec.24 éjjel evilágra születhessék)Gyömölcsoltó Boldogasszony elnevezéssel illeti a magyar katolikus egyház e jeles ünnepet.

Hagyományainkból ismert e naphoz fűződő szokások:

imádkoztak Máriához, hogy bőséges termést hozzanak a gyümölcsfák és a mezők, egyes falvakban a gazdák már hajnalban kimentek a kertbe, és jelképesen megmetszették a fákat azok kérgének megkarcolásával

pásztorok március 25-éhez kötik a tavasz, a fű növekedésének kezdetét. A Gyümölcsoltó Boldogasszony meghozza az énekesmadarakat kitárt istállóajtóval fogadják Isten madarát

halászok szerint a hideg, téli hónapok megölője e nap

- a gyermekáldásra vágyó asszonyok végig imádkoztak ilyenkor, a nagymisén könyörögtek segítségért a Szűzanyához, és az otthoni munka közben sem hagyták abba a fohászkodást, minden egyes órában elmondtak egy imát és egy Rózsafüzért

-  Tiszaligeten az asszonyok feltétlenül a férjükkel háltak ekkor. Ha viszont nem akartak gyereket, férjüket kiküldték erre az éjszakára a pajtába...

- Úgy tartják, ezen a napon csodák is történhetnek, az emberek szívből jövő imáit meghallgatja a Mindenható.

2012. március 24.

 

- Tájékoztatjuk minden kedves, weboldalunk híreit figyelemmel kísérő, diákunkat, hogy 2012. április 19-én az eddigi hagyományoknak megfelelően megrendezésre kerül a Megyei Kollégiumi Kulturális Fesztivál. Helyszín: Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Szakközépiskola, Szakiskola ls Kollégiuma, Eger, Pozsonyi út 4-6.

A verseny kezdete: 2012. áprlis 19. 12.00 óra

Meghirdetett kategóriák:

- vers-próza

- ének

- hangszeres zene

- tánc

- egyéb

Nevezési határidő: 2012. április 02.

Reméljük, sokan rászánjátok magatokat a nevezésre, hogy tehetségeteket ily módon is próbára tegyétek, s értékesnek találtassatok:))) Mutassuk meg Eger városának, sőt Heves megye kollégistáinak, mire képesek az angolkisasszonyok, hogyan lehet igényes, értékes produkciókkal kivívni a zsűri elismerését! Hajrá Sanctások!:)))

2012. március 23.

 

Az egri Eventus Üzleti, Művészeti Középiskola, Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium rajzpályázatot hirdet.

Téma: A barokk kor és a végvári vitézségek

A jelentkező kollégiumoktól 3 fős csapatok jelentkezését várják. Konkrétabb rajzfeladatot a helyszínen ismertetnek majd.

Helyszín: Eventus, Eger Cifrakapu tér 24.

Időpont: 2012. április 05, 15.00 óra

Jelentkezési határidő: 2012. április 02.

Ajánlott irodalom: Balassi Bálint: Egy katonaének s minden olyan film, vers, próza, ami segíthet a kor illusztrálásában( öltözet, címerek, végvári élet)

2012. március 23.

 

Sportolni szerető lánykáink!  Idén is sor kerül a Spartakiádra! Várjuk nevezéseteket

- kézilabda

- futás

- szkander

kategóriákban!

Időpont: 2012. április 18.

Jelentkezni lehet: Andi néninél

2012. március 23.

 

-Március 20-án este kápolnánkban üdvözölhettük az Eukariszt együttest- Gável Testvéreket-. A közös dalban mondott imádságunk a Szent István Rádió munkatársainak jóvoltából megörökítetett. Szolgáljon bizonyítékul ez a rövid összefoglaló:

http://www.szentistvantv.hu/index.php/features-mainmenu-35/hirek-esemenyek/18200-eucharist-imaest

2012. március 21.

 

- Március 15-éről kollégiumunk diákjaival is megemlékeztünk, s tiszteletünk tettük az egri Petőfi-szobornál. Íme a mi "márciusi ifjaink:

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/petofi1.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/petofi2.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/petofi3.jpg

 

-Március 15-e alkalmából egy kis összeállítással kívánunk megemlékezni hőseinkről, s példát állítani a ma élő nemzet gyermekei elé. 1848 szabadságharcosai adjanak nekünk lelki erőt, bátorságot, küzdeni tudást jelen világ nehézségei közepette.

https://www.youtube.com/watch?v=nuvbB6S5OPg&feature=related

"Mert a haza nem eladó.
Ezüst pénzre sem váltható.
Mert a haza lelked része,
Határait belédvéste
Ezer éve,
Ezer éve a hit.

Mert a haza kereszted is.
Betlehemi csillagod is.
Hiába tiporták hadak él,
Hiába tiporták hadak él.
Mert a haza
Mert a haza
Te magad vagy.

Mert a haza minden,
Kínokkal születő mozdulat,
Mit rejt és nem felejt az agy.
A haza te magad vagy."

https://www.youtube.com/watch?v=R8NDXLN8gi0&feature=related

https://www.youtube.com/watch?v=pj7SKTYeDNA&feature=related

https://www.youtube.com/watch?v=6GlV5TqsCfs&feature=related

https://www.youtube.com/watch?v=L7ajE2LtES8 - a legszebbek egyike:)

"Széles csípejű anyaföld,
kiáll fenyves medencecsontod.
Nagykendőbe, kifoszló szélbe
bugyolálod apró porontyod.

Lesoványodtál, megviselt
ez a nép, míg világra hoztad.
Mosolyogj mégis - kínjaid
lassan - lassan lecsillapodnak."

https://www.youtube.com/watch?v=7VgKAhJE7eI&feature=related

"Adja meg az Isten,
Mit adni nem szokott,
Száz bús vasárnap helyett
Sok, víg hétköznapot,
Adja meg az Isten.

Adja meg az Isten
Sírásaink végét,
Lelkünknek teljességes
S vágyott békességét,
Adja meg az Isten."

https://www.youtube.com/watch?v=pjN-zqHszLA&feature=related

"Küszöbén az estnek
csillagfakadáskor
dalba fog az ember


ha már fáj a sorsa
nagyon szépen fájjon


küszöbén az estnek
csillagfakadáskor"

2012. március 15.

 

- Március 24-én újra nekivágunk az erdőnek! Útvonal: Nagyvisnyó - Nagy-völgy - Ablakos - völgy - Csurgói erdészház - Huta-rét - Gerennavár - Szilvásvárad.

Indulás: Az iskolából 6.30-kor ( a 6.50-es busszal megyünk Nagyvisnyóra)

Érkezés Egerbe vonattal, vagy busszal 16.15-re.

Ránk váró kilométerek száma: 19km

Nevezetesség: Ablakos - kő

Várjuk az ébredező természetet csodálni vágyó ifjak jelentkezését!

Jelentkezni lehet Hajni néninél, vagy Szeréna néninél.

2012. március 14.

 

- Március 20-án, kedden, este 19.00-tól Euchariszt koncert veszi kezdetét az Angolkisasszonyok kápolnájában, melyre minden kedves, lelkét a böjti időszak alkalmából minél inkább Istenre hangolni vágyó diákot, jószívvel invitálunk!

2012. március 14.

 

- Szeretettel ajánlom meghallgatásra, a lelki feltöltődés garantált:

https://www.youtube.com/watch?v=o_YDeDd9_Pk&feature=related

2012. március 6.

 

- Íme szolgáljon bizényítékol ez a pár fotó az elmúlt hetek számunkra fontos eseményeinek sikeréről:

( dr. Szabó László professzor előadása)

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/dsc_0285.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/dsc_0298.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/dsc_0299.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/dsc_0301.jpg

 

2012. március 6.

 

- Itt a tavasz, s mi újra élvezhetjük, ahogyan a Nap éltető, jótékony sugárai arcunkat simogatják. Bizony akadt már közöttünk, ki ezt a fény okozta örömet, s boldogságot költői módon papírra vetette, így adván hálát Istennek a természet újjászületésének csodájáért.A méltatlanul mellőzött  Ápryl Lajos versével kívánok mindenkinek hóvirágnyílós, madárcsicsergős, vidámsággal teli áldott hétvégét!

Ápryl Lajos: Tavaszodik, I

 

Sáncban a hóviz

könnyü hajót visz,

füstöl a fényben a barna tető.

Messze határba

indul az árva,

lenge madárka: billegető.

 

Titkon a Bükkben

moccan a rügyben

- mint csibe héjban - kandin a lomb,

s mintha a róna

kedve dalolna,

úgy muzsikál, muzsikál a kolomp.

 

Indulok. Értem.

jól tudom: értem,

értem üzenget a zsenge határ:

„Szíved, a bomlott,

ócska kolompot

hozd ide, hozd ide, hozd ide már!”

 

2012. március 3.

 

- Iskolánk egy ausztráliai nővért látott ma vendégül, ki nagy szeretettel, és lelkesedéssel tartott előadást diákjainkak a déli félteken folyó életről, az ottani Ward Máriás lányok iskolás hétköznapjairól, a vallásosság nehézségeiről.Így igazán tartalmassá válhatott a meteorológiai tavasz első napja, amit ezúton is köszönünk Neki!

2012. március 1.

 

- Február 29-én, Szerdán, este hat órától Dr. Szabó László rákkutató doktort látjuk vendégül kollégiumban, ki kutatásával kapcsolatban tart nekünk érdekes beszámolót. Lányok délutáni teendőiteket úgy intézzétek, hogy minél többen jelen tudjatok lenne, az országos hírnévvel bíró professzor előadásán. Természetesen, már most megfogalmazhatjátok magatokban azon kérdéseiteket, melykre régóta választ vártok, ám ezidáig nem találtátok! A doktor úr egész biztosan örömmel megválaszolja majd!

2012. február 26.

 

- Február 25-én országszerte a kommunista diktatúra áldozataira emlékezünk. Mai napig sem tudjuk megbecsülni azon honfitársaink számát, kik a rendszer foglyaivá váltak. Sok esetben megalázták, megkínozták őket mielőtt életüket vették.

Szinte nincs magyar család kinek rokonságában ne lenne ismeretes egy-egy ilyen tragédia története. Értük szóljanak hát a harangok! Ti ismert és névtelen Hősök, köszönjük, hogy megalkuvást nem ismerő jellemetekkel példát mutattatok, a nemzet örökké hálás szívvel gondol majd rátok, s nem felejt benneteket!

Kinek módjában áll, látogassonk el a Terror Háza Múzeumba, hogy ily módon is megelevenülhessen a múlt ezen kegyetlen szakasza, az otthon maradók pedig arra kérnénk,  Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról című versének meghallgatásával és egy hálaadó imával emlékezzenek!

https://www.youtube.com/watch?v=gOPQsaW9Isc&feature=related

https://www.youtube.com/watch?v=vyJ6h66Bty0

2012. február 25.

 

- Túrára invitálunk benneteket! A 19 km-es táv megtételéhez várjuk a Bükk "szerelmeseit", kik vágyat éreznek magukban kimozdulni a természetbe a hosszú téli bezártság után, s vidám társaságban, tartalmasan szeretnék eltölteni szombati napjukat! Indulás: 2012. február 25-én, 8.30-kor az iskola portájáról. Réteges öltözet javasolt!

2012. február 23.

 

-Február 22-ével, Hamvazószerdával, kezdetét veszi a Nagyböjti időszak. Diákjaink, ez alkalomból hamvazkodással egybekötött ünnepi szentmisén vesznek részt a Bazilikában 11 órai kezdettel. Az Istennek kedves áldozatot Dr. Csizmadia István mutatja be. Ne feledkezzünk el e nap jelentőségének böjttel adózni( 3x étkezés, egyszeri jóllakás, hústól tartózkodás)Adja a Jóisten,kegyelme segítségével e szent negyven nap önként hozott áldozatai erősíthessék jellemünk, hitünk, Istenhez való tartozásunk. Bűnbánatunk segítsen bennünket és embertársainkat is jobbá válni!

 

"Mert nincsen megállás a kegyelemben
S töredék minden, csak a Szerelem nem. 
Bűn és erény, igazság, tévedés,
Hang és összhang és diszharmónia: 
Mindennek eggyé kell olvadnia. 
Kell valamennyi, és minden kevés, 
Ami nem minden, ami nem egész. 
Csak a minden a beteljesedés"

Síik Sándor : Keresztút(részlet)

 

2012. február 22.

 

- Iskolánk farsangjára február 21-én kerül sor, kik látni kívánják az osztályok ötletesebbnél ötletesebb műsorait, kérjük 11 órától tegyék tiszteletüket iskolánk tornatermében! Belépés csak jelmezben, de legalábbis farsangi álarcban!:)Az egész napos rendezvényen mindenki örömét lelheti! A zsűri nem csupán csoportos, de egyéni fellépőket is értékel majd, s értékes jutalmakkal díjjazza a megmérettetést vállalókat. Lesz szörpivó és fánkevő verseny, tanári előadás, megkísértheti ki-ki saját szerencséjét a délutáni tombolán, majd este megcsillanthatjátok saját énektudásotokat is a karaoke óra során. Minden kedves jelenlevőnek tartalmas, vidámsággal teli pillanatokat kívánunk!

2012. február 18.

 

 

- Kollégiumunk január 27-én csütörtök délután emlékezett meg szines programokkal rendalapítőnőnkről, Ward Máriáról. A kicsik izgalmas activityben adhatak számot az életrajz elsajáításáról, a nagyobbak filmvetítéssel adóztak Congegatio Jesu nővér tiszteletének. A délután egy közös taize-i imaórával zárult kápolnánkban, ahol a Ward Mária napra beérkezett pályázatok erdeményhirdetésére is sor került. Első helyezést ért el így értékes jutalomban részesült Tóth Diána 9.n osztályos tanuló. Gratulálunk!

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/jut.atadas.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/kep.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/kapolna.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/enekkar.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/konyorgesekmerci.jpg

2012. január 30.

 

- Kollégiumunk Ward Mária nap közeledtével( január 31) alkotni hív benneteket!
Rendalapítónőnk cselekménydús élete számos példaértékű mozzanatot rejt, amelyek megörökítésre várnak:
-    rajzpályázat keretében, A/4-es lapon, bármely technikával készítve
-    irodalmi pályázat keretében, vers avagy novella formájában készítve azt. Téma: Ward Mária rendtársa voltam
Beadási határidő: 2012. január 25.

Eredményhirdetés: Ward Mária napon várható

 

2012. január 12.

 

- Ezúton is köszönjük Gyula atyának a lelkiismeretesen végzett szentelést! A lányoknak, különösképp a kicsiknek, akik többségében először váltak házszentelés részeseivé, rendkívül sokat jelentett a teljes szertartás. Az áldás személyes sorai mindannyiukban mély nyomot hagytak! Mi mást is kívánhatnánk, mint Gyula atya hajlékában is lakozzék egész esztendőben jóság, szeretet, egészség, békesség, megértés, irgalom, szolgálatkészség a mi Urunk Jézus Krisztus által, Amen.S egy mondatban meg  kell hogy emlékezzek az énekkar munkájáról, kik nagyrészt hozzájárultak ahhoz, hogy igazán színvonalassá, s így emlékezetessé váljék a szentelés!Pogonyiné Lukács Zsuzsa tanárnő és 10-es lánykái! Hálásak vagyunk a szépen zengő énekekért, úgy mint:

Szép kelet, szép nap! nincs benned homály,
Mert az örök nap benned a király.
Új esztendőben új szívekkel,
Dícsérünk Jézus énekekkel.

...

Hogyha megtartasz még több időre,
Virradjunk boldog, szebb jövendőre.
Új esztendőben új szívekkel,
Dícsérünk Jézus énekekkel.

 

Az isteni gyermeket,
Ki ma kijelentetett
A három szent bölcs előtt,
Dícsérjük és áldjuk őt.
Szép jel és szép csillag,
Szép napunk támadt,
Szép napunk támadt.

 

Ó szép Jézus!
Ez új esztendőben
Légy híveidben.
Ó Mária!
Esedezzél értünk,
Édes reményünk!
Hogy ez új esztendőben
Minden ügyeinkben
Lehessünk Jézus
Drága kedvében.

 

2012 január 11.

 

- Lányok! Kollégiumunk megszentelésére január 10-én, kedden, délután 16 órakor kerül sor. A szentelést Dr. Lengyel Gyula atya végzi majd. Városi teendőiteket úgy intézzétek, hogy lehetőség szerint mindannyian jelen tudjatok lenni ezen a jeles egyházi szertartáson!

 

2012. január 5.

 

Leginkább technikai okok miatt, most tudjuk közzé tenni a 2011 novemberi túránk képeit. Talán vidítólag hathat ebben a januári szürkeségben a napfényes táj, s a mosolygós, vidám természetjárók látványa:


Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/novemberi-tura-014a.jpg
Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/novemberi-tura-018a.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/novemberi-tura-030a.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/novemberi-tura-043a.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/novemberi-tura-054a.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/novemberi-tura-070a.jpg

 

2012. január 4.

 

Istentől áldott, békés, boldog, szeretetteljesebb, hitben mélyülést hozó Új Esztendőt kívánok minden kedves Olvasónknak!

Régi magyar áldás (részlet)

....

Legyen áldott gyógyír szavad
Minden hozzád fordulónak,
Legyen áldást hozó kezed
Azoknak, kik érte nyúlnak.

Áldott legyen a mosolyod,
Légy vigasz a szenvedõknek.
Légy te áldott találkozás
Minden téged keresõnek.....

Békét és reménységet (Koncz Zsuzsa tolmácsolásában)

Nézem a tó vizét, hallom a halk zenét,
És látom az égbolt hulló csillagát.
Mint közönyös idegent, úgy érzem a végtelent.
Valahol egy gyermek sír, és semmi se jó, ami hír.

Oly sok a szenvedés, a jóindulat kevés,
Az ostobasággal szemben védtelen.
Világra jövünk valahol, és az élet néha pokol.
Ha valahol létezel, mondd, miért tűröd el?

Békét adj Uram, kérlek, a háborgó szíveknek.
Békét és reménységet a megszületendő gyereknek!

Hallom a híreket, nézem a képeket,
Miért kell, hogy így legyen, ó Istenem?
Túl sok a szenvedés, a segítség kevés.
Ha valahol létezel, mondd miért tűröd el?

Békét adj Uram, kérlek, békét a világnak,
Békét és reménységet, az ember ennyit csak kívánhat.
Adj békét, adj békét,
Békét és reménységet, békét a világnak!

https://www.youtube.com/watch?v=mKkffFTmGcY&feature=related

 

https://www.youtube.com/watch?v=1FUnHLX9SAM&feature=related

https://www.youtube.com/watch?v=gmNEIhaisMM&feature=related

 

2012. január 1.

 

A polgári esztendő utolsó napján illendő átértékelni önmagunkban a mögöttünk hagyott évet, összegezni örömeit, bánatait, kudarcait, tanulságait, s mindezekért hálát adni a Jóistennek, mert jó és rossz történésekkel egyaránt bennünket kívánt formálni, lehetőség szerint jobbá tenni. Vajon felismertük Őt, együttműködtünk vele?

A hálaadás imája

Mindenért, amit adtál,

hálát adok Neked, Istenem!

Mindenért, amit elvettél
hálát adok Neked, Istenem!

Mindenért, amit segítségeddel megtehettem,
hálát adok Neked, Istenem!

Mindenért, amit megakadályoztál,
hálát adok Neked, Istenem!

Minden örömért, amivel boldoggá tettél,
hálát adok Neked, Istenem!

Minden szenvedésért, amivel formáltál,
hálát adok Neked, Istenem!

Minden békés óráért, amivel széppé tetted életemet,
hálát adok Neked, Istenem!

Minden problémáért, amitől megszabadítottál,
hálát adok Neked, Istenem!

Minden jó tulajdonságomért, amivel szolgálhattalak,
hálát adok Neked, Istenem!

Minden gyengeségemért, amivel alázatra tanítottál,
hálát adok Neked, Istenem!

Minden erényért, amit nekem ajándékoztál,
hálát adok Neked, Istenem!

Minden bocsánatért, amiből irgalmadat megismerhettem,
hálát adok Neked, Istenem!

Minden szép emberi kapcsolatomért, amivel  gazdagítottál,
hálát adok Neked, Istenem!

Minden emberért, akit tőlem elszakítottál,
hálát adok Neked, Istenem!

A halálom időpontjáért és módjáért, amit nekem választottál,
hálát adok Neked, Istenem!

A helyért, amelyet nekem országodban készítettél,
hálát adok Neked, Istenem!

Ámen

https://www.youtube.com/watch?v=gbsqlNFMA0k

 

2011. december 31.

 

Tájékoztatnánk minden kedves, oldalunkat látogatót, hogy a 2011-es esztendő karácsonyi koncertjének videofelvételei - igazgató úrnak hála -  felkerültek a youtube-ra is! Kinek kedve támad csodaszép Jézust váró, dicsérő dalokat hallgatni el ne mulasszon a következő hivatkozásokra kattintani:

https://www.youtube.com/watch?v=QtXfo05SfwA&feature=related

https://www.youtube.com/watch?v=yfYL_S8FEUc&feature=related

https://www.youtube.com/watch?v=pDCw5GQTaog&feature=related

https://www.youtube.com/watch?v=bPcdkKnj2OA&feature=related

https://www.youtube.com/watch?v=l4J_eDjjSWk&feature=related

https://www.youtube.com/watch?v=txCqRxTfsL0&feature=related

 

2011. december 30.

 

Az ünnepek alkalmából, szeretnék megosztani minden kedves olvasónkkal egy verset, melyet az éjféli misén hallottunk, a helybéli atya tolmácsolásában. Érdemes megfontolni sorait:

Mécs László: A gyermek játszani akart

A vonat futott. A kupé-dobozok
szűkek voltak. A gyermek unatkozott.
Tavaszi csermely-életnek szűk volt a part.
A csermely áradt. A gyermek játszani akart.

A gyermek szeme tükröt keresett:
anyjára mosolygott és várt egy keveset,
az anya arc nem tükrözte vissza,
szomorú volt. A tükör nem volt tiszta.

A gyermek szeme tükröt keresett:
a bankárra mosolygott és várt egy keveset,
a bankár arca nem tükrözte vissza,
börzét böngészett. A tükör nem volt tiszta.

A gyermek szeme tükröt keresett:
egymást tükrözték a szerelmesek,
a gyermek rájuk mosolygott. Nem tükrözték vissza,
vágy fátyolozta. A tükör nem volt tiszta.

A gyermek szeme tükröt keresett:
a kalauz orcái veresek,
a gyermek rámosolygott, szürke szolga volt,
nem tükrözhette vissza. Dolga volt.

A gyermek szeme tükröt keresett:
a gyermek rám mosolygott, s arcát, a kedveset
tükröztem, mint kék tó a teli holdat
s ringattam. Valahol angyalok daloltak.

Ó, én ráérek. Nincs semmi dolgom itt a Pénzzel.
Nincs semmi dolgom a szerelmi mézzel,
sem kenyérrel. Ha megharcoltam a bűnnel a harcom;
a tükör tiszta, tiszta gyermek-arcom.

Én tükre vagyok minden mosolyoknak,
én azért élek, hogy visszamosolyogjak
virágra, lepkére, bokorra, rengetegre,
farkasra, bárányra, szivárványra, fergetegre,

fényre, holdra, csillagokra, szegényekre, gazdagokra,
szenvedésre, vidámságra, jó napokra, rossz napokra,
rózsafára, keresztfára, visszamosolyogjak mindenre,
visszamosolyogjak az Istenre.

2011. 12.  25.

Istentől áldott, a kis Jézus szeretetét  befogadó, meghitt pillanatokban bővelkedő, kegyelemteljes, békés, boldog karácsonyi Ünnepeket kívánunk minden jóakaratú embernek!

A kollégium tantestülete

https://www.youtube.com/watch?v=kCre9ZQawqg&feature=related

https://www.youtube.com/watch?v=xXLv721AHNU&feature=related

 

2011. 12.20.

 

A múlt héten megrendezett luca napi vásár ezúttal is remekül sikerült. A legkisebbektől a legnagyobbakig, mindenki örömmel és bőkezűen adakozott, s ezért cserébe, sokesetben, igazán szép, értékes kézműves ajándékokkal gazdagodott!  A kedves szülőknek, nagyszülőknek ezúton szeretnénk megköszönni remek ötleteiket, áldozatos munkával megalkotott és felajánlott ajándéktárgyaikat, igazgató úrnak, pedagógustársainkak  "vásárlási kedvüket"! Így történhetett, hogy  a vásár végeztével 80 000 ft-os bevételre tettünk szert. Minden csoportnak szívből gratulálunk eredményes munkájához ! A befolyt összeget hagyományainknak megfelelően ezúttal is jótékony célra ajánljuk majd fel.


Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/luca1.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/luca2.jpg
Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/luca.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/luca3.jpg
Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/luca4.jpg
Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/luca5.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/luca6.jpg

 

2011. december 20.

A karácsonyvárás jegyében megtartott ünnepi műsorunkból némi ízelítő:

https://www.youtube.com/watch?v=Wcuip547MJY&feature=related

https://www.youtube.com/watch?v=P4n-5kMMCg4&feature=related

https://www.youtube.com/watch?v=UmLTpLRCbXY&list=UUL1fDkJu71jk7kEdYvLkNrg&index=48&feature=plcp

 

2011.12.20.

Sík Sándor:

A napkeleti bölcsek

Ama csillag után.

A holdsugaras hideg éjszakában,
Mint egy fehérlő, csendes álom,
Úgy vonult el a komoly karaván.
És elől ment a három.

A sziklás föld mogorván és kopáron
Feküdt el lábaik alatt.
Méltóságos sora a száz tevének
A harmaton halkan haladt.
És mintha fehér árnyak lengenének,
Úgy vonult végig a fehér sereg
A völgyön, ahol nem nőttek virágok,
S a városon, ahol az emberek
Nem virrasztottak és nem énekeltek.
S ahol nem látta őket senkisem.

És így suhant el csendesen
Életre éledt vágya Napkeletnek
Az ezredéves éjszakán.

Ama csillag után.

 

- Íme pár fotó a biblia éjszakája programokról:

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/galo-gabor.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/dominika.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/hegedus-zsofi-anyukaja.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/hittanvet.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/hitt-vet2.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/oregdiak.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/taize-i-enekek.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/sillye-jeno.jpg

 

2011. december 13.

 

- Közeledik december 2.-a, péntek, végzőseink várva várt napja......ma este kérésünknek eleget téve adtak egy kis ízelítőt mire is számíthatunk a Gombavató ünnepségen:) A 13.n-esek ruhakölteményeikben ezúttal is a legkisebbekből váltották ki a legnagyobb csodálatot, de nem akadt lány, ki ne vélekedett volna úgy,  a gyermekkor  legszebb meséi válnak ilyenkor valóra, hisz, ha csak pár óra erejéig is, igazi hercegkisasszonynak érezhetik magukat. Íme, a mi büszkeségeink:

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/zongoranal1.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/csop2.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/zongora3.jpg
Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/bea1.jpg

2011.december 1.

 

- A mai napon ünnepélyes keretek között valamennyi kollégista csoport meggyújtotta - az előző héten nagy gondossággal elkészített - saját ádventi koszorúja első gyertyáját. Szeréna néni ünnepi gondolatai után, szép egyházi énekek csendültek fel, majd Dudás Csenge olvasott értékes lelki töltekezést elősegítő sorokat. A hangulatért, a kápolnát betöltő, tisztán zengő hangokért külön köszönet Pogonyiné Lukács Zsuzsanna tanárnőnek!

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/gyertya2.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/csenge2.jpg
Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/ima.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/gyeta4.jpg

2011. november 30.

 

- Az adventi lelki készülődés jegyében szeretnénk közzé tenni ezen verset, mert hisszük, a költői gondolatok lelkünk mélységeibe képesek hatolni, s oly módon megérinteni, melyre mi, egyszerű, hétköznapi szóhasználatunkkal csak igen ritkán bizonyulunk képeseknek.

Juhász Gyula: Karácsony felé

Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.

…Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Beheggesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.

…És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.(1902)

 

2011. december 1.

 

- Mindazok, kik Jézus születésének örömhírét őszinte, tiszta gyermekajkról szeretnék meghallani, ajánljuk látogasson ki a Dobó térre december 18-án, vasárnap délután 13 órára, ahol Betlehemes játékkal kedveskednek a kicsik a csodában hinni vágyó lelkeknek! Lehetőség szerint minél többen tegyük tiszteletünket ilyen jellegű programon, hiszen:

"Karácsony készül, emberek!
Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek újra gyermekek
hogy emberek lehessetek!"
/Wass Albert/

2011. november 29.

 

- Kedves Weboldalunk iránt érdeklődést tanúsító olvasóink! Szeretnék meginvitálni benneteket/Önöket egy tartalmas adventi programra! December 7-én, szerdán, este 19 órától ádventi imaesten vehetünk részt Sillye Jenő társaságában! Helyszín: Angolkisasszonyok Kápolnája. Eger Kossuth út 8.

2011. november 29.

 

- Lázas készülődésben vannak végzőseink, hogy feledhetetlenné sikerüljön varázsolniuk gombavatójukat. Hihetetlen szorgalommal vesznek részt a táncpróbákon, melynek produktumáról, jövőhét pénteken, mi magunk is meggyőződhetünk. Bepillantottunk egy esti gyakorlásra, hogy lencsevégre kapjuk az ifjúságot, no és persze az "értük aggódó" pedagógusok sem menekülhettek kameránk elől:)

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/1.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/3.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/4.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/5.jpg

2011. november 25.

 

- A november 24-én megrendezett "reversi" versenyen csapatunk 5. helyezést ért el! A kis csapat valamennyi tagjának köszönjük hogy képviselték kollégiumunkat, ebben a számunkra még többnyire ismeretlen logikai játékban!

2011. november 24.

 

- Az osztályéneklési versenyen első korcsoportban a 6. osztály, második korcsoportban a 8. osztály, míg a harmadik korcsoportban a 10.n-esek bizonyultak legjobbaknak, arany minősítésű oklevéllel gazdagítva közösségüket. Valamennyi osztály remekül szerepelt - a zsűri legnagyobb örömére - ezért mi mást is mondhatnánk: Lányok, élmény volt hallgatni benneteket! Győzteseknek, dobogósoknak és résztvevőknek egyaránt szívből gratulálunk!

2011. november 23.

 

- Idén is szeretnék megrendezni luca napi vásárunkat, melynek bevételét ezúttal is a DÖK által javasolt jótékony célra ajánljuk majd fel. Kérjük a kedves szülőket, nagyszülőket legyenek segítségünkre e nemes ügyben, s segítsenek ötleteikkel, felajánlásaikkal! Természetesen legnagyobb örömmel az töltene el, ha a hétvégéken, amolyan családi program keretében örömmel készített együttes munka gyümölcsei kerülhetnének kiárusításra. ( karácsonyi sütemények, kézimunkás asztali, karácsonyfa díszek, egyéb ajándéktárgyak)

 

2011. november 23.

 

- December 8-án, Kápolnánk búcsúja ( Szűz Mária szeplőtelen fogantatása) alkalmából idén is megrendezésre kerül a Biblia éjszakája programsorozat! Vetélkedőkön vehettek részt, tanúságtételt hallgathattok, hitvédő vitán próbálkozhattok ütős érvekkel kiállni Jézus és tanítása mellett, énekszóval dícsérhetitek Őt a taize-i imaóra során, s természetesen szentmise kereteiben, őszinte és mély lelkiismeretvizsgálat után, a szentáldozásban személyes kapcsolatba kerülhettek Vele.

2011. november 22.

 

-December 6-án, reggel  a Mikulás - ha lányainkat, a pedagógusok kifaggatása után, arra még mindig érdemesnek találta- kollégistáinknak is kedveskedni kíván némi jelképes ajándékkal! Ne feledjétek vidám énekszóval fogadni érkezését!

 

2011. november 22.

 

-December 6-án, Mikulás nap alkalmából Iskolánk sportdélutánnal kedveskedik lányainknak. 15 órától szines programok szórakoztatják majd a diákságot.

 

2011. november 22.

 

- December 2-án, délután 17 órától szeretettel várjuk végzőseink családjait, s a felnőtté válás örömében velük osztozni vágyó rokonokat, barátokat a Flóra Hotelben tartandó Gombavató ünnepségünkre! Este 10 órától kollégiumunk ügyeletet lát el, akik az éjszakát bent szeretnék tölteni, legkésőbb éjfélig érkezzenek vissza hozzánk!

 

2011. november 22.

 

- December 2-án, pénteken reggel 9 órától szülői rekollekcióra kerül sor iskolánkban. Szeretettel várjuk a lelki töltekezésre vágyó kedves szülőket, érdeklődőket!

 

2011. november 22.

 

- November 25-én és november 26-án ( péntek, szombat éjjel) szállást biztosítunk a bécsi, karácsonyi vásáron résztvenni szándékozó lányoknak! Részletekről Zsuzsa nénitől és Szeréna nénintől érdeklődhettek!

 

2011. november 22.

 

- November 24-én délután látunk neki ádventi koszorúink elkészítéséhez, akinek módjában áll, hozzon nekünk díszítő kellékeket( fenyőgallyat, szárított gyümölcsöt, szines szalagot, bármit, ami szépen, ízlésesen mutathat a koszorún!) Gyűjtő munkátokat előre is hálás szívvel köszönjük!

Kollégiumi nevelőitek

2011. november 22.

 

- Örömmel tájékoztatjuk kedves olvasóinkat, a mai napon megrendezett szépkiejtési versenyünkön, diákunk, Dudás Csenge(9.o) megosztott első helyezést ért el a Szilágyi Erzsébet Gimnázium Kollégiumát képviselő Makkai Martinával egyetemben! Szép teljesítményükhöz szívből gratulálunk, további hasonló sikereket kívánunk!

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/dsc_0094.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/dsc_0114a.jpg
Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/dsc_0102.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/dsc_0117.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/dsc_0135.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/dsc_0151.jpg

 

 

2011. november 16.

 

-November 11-én nyílt nappal várja iskolánk és kollégiumunk az intézményünk iránt érdeklődő kedves diákokat és szüleiket! Az iskolai foglalkozások, s igazgató úr beszámolójának meghallgatása után a 2. emeleten található kollégiumi szobákba is bepillantást nyerhetnek a kedves érdeklődők és tájékoztatást kaphatnak napirendünkről,  itteni életünkről:)

2011.november 8.

 

- Amennyiben szeretnétek "természeti csodát" látni, nincs más tennivalótok, mint november 9-én feltekinteni az éjszakai égboltra, megkeresni a holdat, mely már önmagában is szép látvány, s a hozzá legközelebb eső, erős fénnyel világító csillagra pillantani! A csillag maga a Jupiter!

2011.november 8.

 

- Újabb túrára készülünk! Ezúttal a Mária úton haladunk majd egészen Bogácsig.Csatlakozzatok hozzánk Ti is! November 12-én vágunk neki az őszi Bükknek, mely ezúttal is számtalan szépséget tartogathat számunkra! Reggel 8 órakor indulunk s várhatóan 15.30 körül érkezünk vissza(hazavezető utat már busszal tesszük meg:). Ránk váró kilométerek száma: 17! (Útvonal: Kaptárkövek-Szomolya-Bogács-Millenneumi-kilátó) Rétegesen öltözzetek, s számítsatok saras területekre!

2011. november 8.

 

- Az október végi túránk remekül sikerült. Szolgáljon bizonyítékul néhány fotó. Reméljük, látván a képeket, sokan felbátorodnak, s a novemberi erdőjárásunkhoz ők is lelkesen csatlakoznak!

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/tura1.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/tura2.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/tura3.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/tura4.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/tura5.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/tura6.jpg

2011. október 26.

 

- Túrára invitálunk benneteket! Október 22-én, szombaton, Palotás tanár úr - gyakorlott természetjáró - vezetésével túra indul a Bükkbe! Tervezett útvonal: Szilvásvárad- Bükk-fennsík- Bélapátfalva. Gyülekező 7.30-kor az Iskola portáján, vagy találkozhatunk a Várállomásnál is 7.50-kor. Gyertek minél többen, szívjunk friss, oxigéndús levegőt, csodáljuk meg az őszi erdőt, s teljünk el a szines falevelek nyújtotta táj látványával!

2011. október 19.

 

- Ezúton is tájékoztatjuk kollégistáinkat, s kedves szüleiket, hogy iskolánkban az őszi szünet október 28- november 6-ig tart. November 6-án délután 16.00-tól várjuk vissza a lányokat nagy szeretettel!

2011. október 18.

 

- Iskolánkban október 27-én, csütörtökön 15.00-17.00-ig fogadó órára várjuk a kedves szülőket! A kollégiumi nevelőket a 2. emeleten, a nevelői szobában legyenek szivesek felkeresni!

2011. október 18.

 

- Iskolánk október 20-án csütörtökön 14.30-tól (a tornateremben )emlékezik meg az 1956 október 23-ról. Az ünnepi műsorra sok szeretettel hívjuk és várjuk a dicső múltat feleleveníteni vágyó kedves szülőket, családtagokat!

2011. október 18.

 

- Október 20-án Gimesi Roberta, Paróczi Patrícia, Sándor Martina, Csorba Adrienn iskolánk képviseletében Piliscsabára utaznak, hogy a tesvérintézetünkben megrendezésre kerülő Ward Mária Kupán ( kosárlabda)  bizonyíthassák rátermettségüket. Drukkoljunk együtt kollégistáinknak! Hajrá Lányok, lélekben veletek vagyunk!

2011. október 18.

 

- Ezúton is tájékoztatjuk kedves lánykáinkat, hogy a Szent Hedvig Kollégium versmondó versenyt szervez egri kollégiumok részére. Verseny témája: Istenes versek az ifjúság életében. A vetélkedőre 2011. 11. 09-én, szerdán 15 órától kerül sor. Egy kötelezően és egy szabadon választott vers előadásával várják a jelentkezőket! Kötelező vers: Mezey Katalin: Uram, ha nem vezetnél. Nevezési határidő: 2011. 10.17. A részletekről bővebben is érdeklődhettek Ujjadyné Székely Andrea tanárnőnél.

2011. október 12.

 

- Iskolánk fontosnak érzi gyermekei szociális érzékenységének fejlesztését, hogy felnőttként elesett, bajba jutó embertársaik, környezetük javát szolgálhassák. Ennek a nemes célnak jegyében indítottunk két csapatot ( 8.o. és 10.n)a 72 óra kompromisszumok nélkül országos programon, mely 2011. október 14-én veszi kezdetét és október 16-án, vasárnap este zárul majd.

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/dsc06339.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/dsc06337.jpg

2011. október 12.

 

- A  2011. szeptember 29-én megrendezett Nagy -Eged térségét felölelő kollégiumi túraversenyen csapatunk eredményesen szerepelt. Lányainknak ezúton is gratulálunk, köszönjük lelkiismeretes munkájukat!

2011. október 12.

 

- Kollégiumunkban kezdetét vették a hagyományőrző és kézműves foglalkozások. Íme néhány pillanatfelvétel:

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/kezmuvessega.jpg

2011. szeptember 20.

 

- A Renovabis Iskolafejlesztési pályázaton nyert 90 000 ft jóvoltából 20 fő hátrányos helyzetű tanuló jutott el a pesti Operaházba, ahol a Bánk bán című nemzeti operánkat tekintették meg. A pályázatból a belépőjegyeket és az utazás költségeit finanszíroztuk.Elszállásolásunkról a Congregatio Jesu budapesti rendháza gondoskodott. Köszönet érte!


Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/opera01a.jpg
Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/opera02a.jpg

 

2011. szeptember 19.

 

- Tájékoztatjuk kollégistáinkat és kedves szüleiket, hogy kollégiumunkban az orvosi ügyeletre - az eddigi évektől eltérően - nem a délelőtti, hanem a kora délutáni órákban kerül sor. A doktornő hétfőtől csütörtökig 14.00-tól 14.30-ig rendel a kollégium orvosi szobájában.

 

2011 szeptember 5.

 

- Az új tanévet mindannyian nyári élményeink beszámolóival kezdjük. A kollégium sem kíván adós maradni etéren. Augusztus elején került megrendezésre a már komoly hagyományokkal rendelkező gólyatáborunk, mely ezúttal is remekül sikerült. Bizonyítékul néhány kép a gazdag programokról:

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/golyatabor1c.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/golyatabor2b.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/golyatabor4a.jpg

 

2011. szeptember 5.

 

 

- Kedves Kollégisták, és Gólyák! Ha Isten is áldását adja rá, iskolánk augusztus 31-én nyitja meg kapuit az új tanév előtt, ez számunkra azt jelenti, hogy a kollégiumi beköltözésre augusztus 30-án, kedden, de. 10 órától kerül sor! Célszerű a délelőtti órákban érkezni, hogy legyen kényelmesen időtök a szoba elfoglalására, kipakolásra. Ne feledjetek lakatot hozni magatokkal szekrényeitek biztonsága végett, s bilétát( kb 20 ft az írószerboltokban) a lakat pótkulcsához, melyre rá tudjátok írni neveteket! Új kollégistáink, s azok, kik kinőtt egyenruhájuk helyett újat rendeltek, 11 és 13 óra között tudják azt átvenni az iskola területénA veni sancte-ra.(tanévnyitó szentmisére) szokás szerint délután 2 órakor kerül sor a Bazilikában. Gyülekező osztályonként 13.40-kor a Bazilika előtt. Pontos megjelenésetekre számítunk!!!

 

2011. augusztus 2.

 

- Kollégiumunk iránt érdeklődő kedves látogatóinkat arra kérnénk, időzzenek kicsit nálunk, s nézzenek szét weboldalunkon, hogy minél több információ birtokában, tudják meghozni a leghelyesebb döntést gyermekeik számára! Reméljük kollégiumunk "értékei" egyértelművé teszik választásukat! Amennyiben mellettünk döntenek, itt mellékelnénk a jelentkezési lapot, melyet kitöltve kellene eljuttatni címünkre.

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/kollegiumi-felveteli-kerelem.doc

Bizalmukat irántunk, ezúton is köszönjük, igyekszünk megszolgálni!

2011. június 18.

 

- A mai nappal véget értek az érettségik, s végzőseinknek is kezdetét veszi a vakáció! Sikeres vizsgáitokhoz szívből gratulálunk! Drukkolunk, hogy mindenki felvételt nyerhessen oda, ahová szeretné, s betölthesse Istentől rendelt hivatását! Ezen jókívánságokkal búcsúzunk tőletek, de reméljük nem túl hosszú időre! Ha akad némi szabadidőtök keressétek fel alma mater-eteket, ahol mindig nagy szeretettel látunk benneteket, kedves "öreg diákok"!

 

2011 június 18.

 

- Kedves Szülők! A kiköltözésre június 10-én, pénteken kerül sor. Az ünnepi szentmise, a TE DEUM után, 12.30-tól megnyitjuk ajtóink a vakációra induló ifjúság előtt. Egyúttal megragadnánk az alkalmat, hogy minden kedves kollégistánknak élményteli, balesetmentes nyári szünidőt kívánjunk! S e gy jótanács: ha épp unatkoznátok vegyetek egy-egy klassz könyvet a kezetekbe, s olvassatok minél többet! Isten áldása kísérje utatok!

2011. június 7.

 

- Naplementekor kezdtük meg a nyársalást. Az előkészületek során már beszereztünk mindent, amire

szükségünk lesz, így: szalonnát, hagymát, paradicsomot, paprikát, kolbászt, kenyeret, no és persze szörpöt. Palotás tanár úr  gondoskodott a lobogó tűzről.Így tehát minden feltétel adott volt ahhoz, hogy jól érezzük magunkat és feledhetetlenné tegyük az estét.  Miután mindannyian jól laktunk, nótázni támadt kedvünk. Hamar előkerült a gitár s a tábortűz mellett énekeltünk kedvünkre, míg fel nem jöttek a csillagok az égre.

2011. június 7.

 

- Sor került a tanévzáró kollégiumi közgyűlésre. Andi néni, a DÖK  vezető tanárnő beszámolt az éves munkáról. Számos városi, megyei versenyen, vetélkedőn vettünk részt, s értünk el kimagasló eredményeket sportban, hangszeres zenében, szellemi vetélkedőn, vallásos területen. Ugyanakkor külön kiemelte és elismerőleg szólt lányaink szociális érzékenységéről. Természetesen Szeréna néni, kollégiumunk vezetője is dícsérő szavakkal méltatta diákjaink szép sikereit, eredményeit, s Isten áldását kérte további munkájukra. Majd ismertették a szobatisztasági verseny dobogós helyezeteit. A legmagasabb fokra a 221-as szoba állhatott fel, őt követték a   222-es szoba lakói, míg a 3. helyezést a   229-es szoba vívta ki magának. GRATULÁLUNK!

 

2011. június 6.

 

- Kollégiumunk gyermeknapi programjai nagy sikert arattak. A délután egy közös

tánctanulással

vette kezdetét, majd következett az oly nagy népszerűségnek örvendő városi lovaskocsikázás. Bár az időjárás nem fogadott kegyeibe minket, a zuhogó eső sem tántorította el  utazni vágyó ifjainkat. Az este - az eső elállta után- tollasozással, métázással, asztaliteniszezéssel, kosárlabdázással folytatódott, ily módon avatták fel lányaink az újonnan vásárolt minőségi sportszereket. Majd fél hét után a vacsora zárásaképp megérkezett a várvavárt ajándék: a jégkrém:)mindenki választhatott epres, csokis vagy vaníliás finomság közül. A kellemes esti fáradságunkat szobákban pihenvén a kollégiumi rádió kívánságműsora enyhítette. Fél órán keresztül hallgathatott minden növendék igazi retro slágereket a 80-as, 90-es évekből. Ezzel azonban még nem értek véget gyermeknapi meglepetéseink, hisz holnap egy igazi hangulatos nyársalás vár ránk.:)

 

2011. június 6.

 

 

- Kollégiumunk diákjai hosszú évek óta jeleskednek karitatív jellegű tevékenységek végzésében( családok átmeneti otthonában gyerekek korrepetálása, idősek látogatása kórházban, idősotthonokban, fogyatékkal élők felkeresése). A különféle szociális munkák között, számukra legkedvesebbnek,  a fogyatékkal élők rendszeres látogatása bizonyult. Így történhetett, hogy a decemberi luca napi vásár teljes bevételének, 50. 000 ft-nak sorsáról, egyhangú szavazással javukra döntöttek. A pénzösszeg adományozása mellet saját készítésű ajándékokkal is kedveskedtek az olyannyira megkedvelt kis "védenceiknek" gyereknap alkalmából. Az intézmény vezetője hálás szívvel köszönte lányaink adományait, és elismerőleg szólt éves munkájukról. Áldozatos  munkájukra  továbbiakban is Isten áldását kérte.

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/p1340791.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/p1340817.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/p1340869.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/p1340873.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/p1340889.jpg

 

2011. június 1.

 

- Kollégiumunk szeretettel várja régi és új növendékeit, kérjük minden kedves olvasónkat kedvcsinálóként kattintsanak az alábbi linkre, s ha tetszett küldjék tovább ismerőseiknek!

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/ujplakat02.jpg

A felvételi kérelem innen is letölthető:

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/kollegiumi-felveteli-kerelem.doc

 

2011. május 31.

 

- Előre láthatólag június 7-én kívánunk majd kedveskedni színes délutáni programokkal no és persze egy kis finomsággal kollégista diákjainknak Gyermeknap alkalmából.

2011. május 29.

 

- Örömmel adjuk hírül, hogy Sipeki Angelika, 9.n osztályos diáklányunk érseki kitüntetésben részesült. Szívből gratulálunk!

2011. május 21.

 

- Május 21-én ministráns találkozót szerveznek az Egri Egyházmegyében szolgálatot teljesítő fiatalság részére. Ünnepi szentmisére a bazilikában kerül sor. Lányaink résztvesznek az ideözönlő diákság eligazításában, sőt kiscsoportos vezetést is vállalnak. Kísérjük figyelemmel az ünnepi szentmisét!

2011. május 15.

 

- Május 20-án, érseki szentmisére kerül sor a bazilikában, melynek keretében Dr. Ternyák Csaba egeri érsek, jutalmazza a katolikus iskolákban a 2010/2011-es tanévben kimagasló teljesítményt nyújtó diákokat, így a mi lányainkat is. Jöjjünk el minél többen, örüljünk együtt lányaink sikereinek!

2011. május 10.

 

- Május hónap a Szűzanyánké. Mi sem szeretnék elmulasztani köszönetet mondani égi Édesanyánknak közbenjárásáért, hazánkról való páratlan gondoskodásáért, hogy imáival közbenjárt értünk, s így túlvészelhetünk annyi viharos századot. A bazilikában e hónap minden napján este 18 órakor litánia veszi kezdetét, melyen egy-egy csoporttal szeretnék képviseltetni magunkat. Minden kedves öregdiákunkat, jelenlegi diákjaink családtagjait örömmel látnánk soraink között! Imádkozzunk együtt!

 

2011. május 5.

 

- Május 13-án az iskolával együtt, kollégiumunk nevelőtanárai is fogadó órát tartanak, várják szeretettel a lánykák iránt érdeklődő kedves szülőket!

 

2011. május 3.

 

- Fájó szívvel búcsúzunk végzős diákjainktól! Nagylányok Isten bőséges áldását kívánjuk életetekre!

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/dsc06129a.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/dsc06142a.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/dsc06144a.jpg
Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/dsc06145a.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/dsc06156a.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/dsc06159a.jpg
Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/dsc06163a.jpg

 

 

2011. április 27.

 

- Krisztus Feltámadt! Alleluja-alleluja!

A Feltámadás örömében bővelkedő áldott húsvéti ünnepeket kívánunk minden kedves olvasónknak! Kedves lányok Húsvét hétfőre sok- sok locsolkodót, vértezzétek fel magatokat piros tojásokkal!

 

2011. április 24.

 

- Az egri kollégiumok között megrendezett Spartakiad versenyen csapatunk 3. helyezért ért el kézilabda kategóriában. A dobogós csapat tagjai: Csorba Adrienn(11.n), Csordás Dóra(11.n), Sándor Martina(11.n), Torják Eszter(10.a), Fejes Fanni(11.n), Perge Beáta(10.d), Szabó Gabriella(11.n),Mészáros Bianka(11.n), Stankoviczki Edina(11.n), Gimesi Gréta(11.n), Török Viktória(11.n), Szepesi Gréta(11.n) Gratulálunk!

 

2011. április 13.

 

- Kedves Szülők, s minden kedves honlapunk iránt érdeklődő! Amennyiben weboldalunkkal kapcsolatban bárminemű észrevételük adódna, nagy örömmel vennénk, ha megírnák azt nekünk, akár a vendégkönyv "fülre"kattintva, vagy személyesen e-mail címünkre is eljuttathatják melyet az elérhetőség link alatt megtalálnak. Várjuk ötleteiket, javaslataikat!

 

2011. április 11.

 

- A magyar költészet napja alkalmából rendezett József Attila szavalóversenyen, Kelemen Petra 5. osztályos kollégistánk 4. helyezést ért el. Szép teljesítményéhez ezúton is gratulálunk, további sikereket kívánunk!

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/petra.jpg

 

2011.  április 11.

 

- Tájékoztatjuk a kedves szülőket, az érettségi szünetben (május 2 - 4-ig) kollégiumunkban egész napos ügyeletet tartunk, így fogadjuk és útjukra indítjuk az osztálykirándulókat.

 

2011. április 7.

 

- Kollégiumunk április 27-én, Szerdán búcsúzik el ünnepélyes keretek között végzős növendékeitől. A kápolnánkban tartandó, bensőséges, mindig meghitt ceremóniára szeretettel hívjuk és várjuk "ezen  édes-bús örömben" osztozni kívánó kedves családtagokat, barátokat.

 

2011. április  7.

- Tájékoztatjuk a kedves szülőket, a tavaszi szünet április 16-tól  április 26-ig tart. Április 26-án (kedd) délután 16.00-tól várjuk vissza kollégistáinkat! Április 27-e (szerda) a szünet utáni első tanítási nap.

 

2011. április  7.

 

- Örömmel tájékoztatjuk kedves olvasóinkat, hogy iskolánk énekkara - melynek nagyszámban tagjai kollégistáink- a Budapesten megrendezett országos gregorián éneklő versenyen kiemelt arany minősítésben részesült. Lányok, büszkék vagyunk rátok!

 

2011 április 4.

 

- Kedves Szülők!

Ezúton is szeretnénk tájékoztatni Önöket, hogy a kollégisták étkezési díja a következőképpan alakul 2011 április 1-jétől :

reggeli: 179 ft

ebéd:   350 ft.

uzsonna: 80 ft.

vacsora: 246 ft.

 

2011. március 28.

 

 

- Ezúton is szeretnénk elismerésünket kifejezni Sipeki Angelika 9.n osztályos diáklányunk felé, ki német nyelvi versenyen országos első helyezést ért el. Gratulálunk, és további szép eredményeket, sikereket kívánunk!

 

2011. március 22.

 

- Örömmel tájékoztatunk benneteket, hogy Szabó Gabriella 11.n osztályos tanulónk, a Bornemissza Gergely Szakiskola Kollégiuma által megszervezett asztalitenisz versenyén 2. helyezést ért el. Gratulálunk!

 

2011. március 21.

 

- Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a 7-es 8.-os kollégista lányok családjainak, kik minőségi alapanyagokkal járultak hozzá csoportvezetőjük, Szeréna néni által vezetett közös sütkérezés sikeréhez. Kollégiumunk új sütője remekül vizsgázott. A benne aranyabarnára sült cipó illata átjárta hosszú folyosóinkat, így történhetett, hogy  percek alatt megtelt a diákkonyha, s elfogyott  a ropogós finomság. Hasonló sikert aratott a következő héten készített farsangi fánk is.

Szívből reméljük, a lányok kellő tudással vérteződtek fel, hogy odahaza is kipróbálják magukat a konyhában, hisz nem titkolt célunk, hogy a kialakított jártassággal közelebbi és távolabbi jövőben odahaza se okozzon gondot egy-egy ízletes menüsor elkészítése, a család nagy örömére.

 

2011. március 11.

 

- Kedves Lányok! Március 9.-ével ( Hamvazószerda) kezdetét vette a nagyböjti időszak. Szülessünk újjá mi is a tavaszi természettel! Lelkünk tisztogatásához segítséget nyújthatnak a következő oldalak:

http://regi.jezsuita.hu/examen/index.php

http://uj.katolikus.hu/

http://www.szeretetlang.org/

http://www.zarandok.hu/?m_id=3

http://www.eucharisztia.hu/tanusagtetel.html

http://www.mariaut.hu/web/drupal63/index.php

http://www.plebania.net/

http://www.devaigyerekek.hu/news/category_5.html

Kívánunk mindenkinek tartalmas készülődést, hogy minél mélyebb, bensőségesebb, s örömtelibb legyen a találkozás Húsvét Vasárnap a feltámadt Krisztussal!

 

2011. március 10.

 

-Ismételten túrázni hívunk benneteket! Ezúttal március 20-án, vasárnap tervezünk nekivágni a természetnek. Kb. 22 km- es távolságot teljesít mindaz, ki velünk kíván tartani! Indulás: 8.10-kor az iskolából. Az útvonal: busszal Bánya-hegy. Bánya-hegytől gyalog fel Nagy-mezőre ( ez a Bükk-fennsík "közepe"), tovább Három-kőre, majd Tar-kőre ( szép kilátás). Innen választani fogunk a következő két lehetőség közül:

1. Nyugat felé a "köveken" át Bélapátfalvára megyünk le, s onnan busszal vissza Egerbe.

2. Délnek fordulnak, s Felsőtárkányig gyalogolunk, onnan busszal vissza Egerbe.

Várhatóan 16-17 óra körül érkezünk haza.

( jó hír: csupán a túra elején van jelentősebb szintemelkedés)

 

2011. március 10.

 

- Kedves Kollégisták! Örömmel tájékoztatunk benneteket, hogy az Egerben megrendezésre kerülő regoinális Ki Mit Tud-on eredményesen szerepeltek társaitok, név szerint: Török Blanka, 12.n. Szarvas Zsófia, 9.n László Liza 7.o, Szalai Regina 7.o, Bartha Eszter 9.n. Igazgató úr  iskolánk március 15.-i ünnepi műsora után értékes könyvekkel jutalmazta lányaink teljesítményét. Gratulálunk!

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/1..jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/2.jpg

Link(URL): http://sanctakollegium.freewb.hu/feltolt/3..jpg

 

2011. március  10.

 

-Lányok!  E havi taize-i imaóránkra február 24-én 19.00-tól kerül sor iskolánk kápolnájában. Kollégiumunk falain kívűről is minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk! Imádkozzunk, énekeljünk együtt!

 

2011. február 10.

 

- Kedves Lányok! Újra KI MIT TUD!

Ha úgy érzitek, zene, próza/vers, tánc terén még nem fedezték fel a bennetek rejlő tehetséget, most elérkezett a TI időtök! Mutassátok meg társaitok és a zsűri előtt, mire vagytok képesek! Aki leginkább elkápráztatja tehetségével a nagyérdeműt, értékes tárgyjutalomban részesül, s egyúttal jogot formál a regionális döntőbe kerülésre! Jelentkezési határidő: február 11.

 

2011. február 10.

 

- Hívunk benneteket: Túrázzunk együtt a Bükkben! Távolság: kb. 10 km.

Indulás február 12 -én szombaton, reggel 8.10-kor az iskolából. Útvonal:Vonattal Szilvásváradra, majd onnan gyalogtúra Bélapátfalváig. Bélapátfalváról busszal Egerbe.

 

2011. február 10.

 

Ward Mária nap alkalmából szervezett kollégiumi programokon, színvonalas munkáikért jutalomban részesültek:

- Kelemen Petra ( 5 osztály) rajzpályázat  1. helyzés

- László Liza ( 7. osztály) irodalompályázat  1. helyezés

 

2011. január 31.

 

-  Útjára indul a kollégiumi rádióműsor, melyhez színvonalas szerkesztők kerestetnek!

Kívánságműsorral előre láthatólag kedden és szerdán 20.00-20.30-ig jelentkezünk.

 

2011. január 25.

 

- Kedves Lányok! Kollégiumunk szentelésére január  9-én kerül sor. Dr. Lengyel Gyula atya 16.00-ra érkezik hozzánk. Kérünk benneteket, úgy alakítsátok délutáni programjaitokat, elfoglaltságaitokat, hogy minél többen  jelen tudjatok lenni a szertartáson!

 

2011. január 3.

 

- Valamennyi kedves kollégistánknak Istentől áldott, békés, boldog, jókedvvel teli, eredményekben gazdag Új Esztendőt kívánunk!

Nevelőitek:)

 

2011. január 1.

 

- Karácsonyi áhitatunkat december 21-én tartjuk. A kápolnában megtekintett iskolai karácsonyi műsor után közösen vonulunk az ünnepi vacsorára. Szerény ajándékkal is kedveskedünk Nektek, fogadjátok sok-sok szeretettel! A téli szünet dec 22-től jan. 3-ig tart. Január 3-án 16.00-tól  - remélhetőleg teli szép élményekkel - nagyon várunk benneteket vissza! Az előttünk álló ünnepek kapcsán ezúton is kívánunk Nektek: Istentől áldott, kegyelemteljes boldog karácsonyi Ünnepeket! No és persze jó pihenést!

 

2010. december 17.

 

- A december 8-án megrendezett liturgikus hittan vetélkedőn kollégiumunk csapata 3. helyezést ért el. Teljesítményükhöz szívből gratulálunk! Íme a lányok, akikre mindannyian büszkék lehetünk:

- Sánta Anita 11.n

- Szabó Gabriella 11.n

- Petró Fanni 11.n

- Szepesi Gréta 11.n

 

2011 december 8.

 

- December 12-én kerül megrendezésre iskolánkban a Luca napi vásár! Ezúton is kérünk benneteket és kedves szüleiteket, kreatív ötletekkel vezérelve készítsetek szép ajándékokat, hogy az eladásukból minél több bevételünk keletkezzék, melyet felajánlva a rászorulóknak, meghitt pillanatokat, örömet szerezhetünk a közelgő Ünnepek alkalmából!

 

2010. december 2.

 

- December 3-án Szépkiejtési verseny kollégiumunkban! Várunk szeretettel mindenkit, aki édes anyanyelve iránt  igényes, kedveli az irodalmat, s vágyik arra, hogy legfőbb  kommunikációs eszközét minél helyesebben használja, hisz ismeri a mondást: " Jót, s jól!"- ebben rejlik a nagy titok.( Kazinczy F.)

 

2010 november 20.

 

- December 8-án több jeles eseménynek ad otthont kollégiumunk.

Kápolnánk búcsújának ( dec 8: Szeplőtelen fogantatás) ünnepén liturgikus hittan vetélkedőt rendezünk Eger város katolikus kollégiumai részére. Kollégiumunkból és a városból is várjuk a tudásukat megmérettetni vágyó ifjakat! A dobogós helyezetek értékes tárgyjutalommal gazdagodnak! Jelentkezzetek! Egyúttal Isten áldását kérjük felkészülésetekre, hogy színvonalas, nemes versengés által derülhessen ki, ki méltó a 2010-es év legfelkészültebb hittanosa cím elnyerésére.

Továbbá erre az estére tervezzük a Biblia éjszakáját. A legkülönfélébb programokkal teli délután és este egy közös taize-i imaórával, gitáros énekek éneklésével zárul. Az előadók között köszönthetjük régi kedves diákunkat Pulinka Ágnest, aki jelenleg a Corvinus Egyetem tanára. Tanúságot tesz a Vascsák házaspár.(  két lányuk nevelkedik falaink között.) Hallhatjuk majd Hullai Dánielné Szeréna nénit is, kollégiumunk vezetőjét, amint  beavat hitének alakulásába. Természetesen a komolyabb lélegzetvételű előadások között sor kerül játékra, táncra. Úgy véljük, ezen az estén  mindenki megtalálhatja az ízlésének leginkább megfelelő programot!

A lányok mellett sok szeretettel hívjuk és várjuk a kedves szülőket, nagyszülőket, testvéreket is! Szolgáljon mindannyiunk lelki töltekezéséül ez a nap!

 

2010. nov 29.

 

 

 

Asztali nézet